Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1984. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 17)

II. TANULMÁNYOK A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL - Bessenyei János—Molnár Dezső: Útkeresés a főiskolán folyó szerves kémiai okta-tás és gyakorlati foglalkozások korszerűbb módszerének kialakítására

4| \ 6. ábra és a másik molekula 4. szénatomján lévő ekvatoriális hidroxilcsoportból ala­kul ki, a molekula alkata „megtörik". így válik a maltóz a keményítőben hé­lix-építő „elemmé". A cellobiózban viszont az oxigénhíd az ekvatoriális /?-térállású glikozidos hidroxilcsoportból keletkezik, így a cellobióz molekula, s a belőle létrejött cellulóz legkedvezőbb}) konformációja az „elnyúlt" lineáris alak. Kísérletünk első témája a „Szénhidrátok" c. fejezet volt. A szerves ké­miai óraszám terhére szemináriumi foglalkozásokat vezettünk, be amelyeken elsősorban a téma nehezebben megérthető és belátható szerkezet-tulajdon­ság összefüggéseit tárgyaltuk meg. E beszélgetéseken oldottabban nyílt lehető ség az izomerizáció (oxo-enol-tautoméria), a félacetálképzés mellett a tér­szerkezeti problémák (kiralitás) kihangsúlyozására, elmélyítésére. Rámutat­tunk arra (színes diák, fóliák segítségével is), hogy a keményítő hélix-struk­túrájáért, időbeli állandóságáért, s a cellulóz lineáris szerkezetéért egyaránt az alkotó glükóz molekulák adott térszerkezete a felelős A gyakorlati foglalkozásokon házi szerkesztésű és kivitelezésű példatárunk­ból a heterofunkciós csoportok jellemző tulajdonságaival kapcsolatos példá­kat oldottunk meg. A hallgatók maguk rakták össze pálcika modellből a glü­kóz molekula szék-kád-, valamint a maltóz és a cellobióz molekulák modell­jét, „életközeibe" hozva ezzel a szemináriumokon kihangsúlyozott keményítő hélix- és cellulóz lineáris szerkezetét. Összefoglalás 887

Next

/
Thumbnails
Contents