Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1984. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 17)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL - Gál István: Fáy az íróreformer

aki az akkori könyvkiadás leghaladóbb gondolkodású személyisége és egyben gazdaságilag is a legstabilabb nyomdatulajdonos. Néhány hét múlva azonban visszaadta Fáynak a kéziratot ezzel a megjegyzéssel „az efféléknek hazánkban nincs kelete". Pedig tiszteletdíjra sem tartott igényt, mindössze húsz példányt kért a nyomtatott kötetekből. Ezután régi ismerősét Márton Józsefet kereste fel, aki próbanyomtatás után tájékozódott a mű iránti érdeklődésről és 500 példányban rendelte meg a bécsi nyomdába. A kötet címe : Fáy András eredeti meséi és aphorizmái. Bécs, 1820. Pichler Antalnál Márton József tanár költségén. Arról, hogy mi volt Fáy szándéka e mesékkel olvassuk el vallomását, amelyet igaz a mesék megjelenése után jóval később írt le 1859-ben: „Meséimnek — úgymond — mintegy kétharmada, hanem csalódom, mindenkor némi nyeresége marad a magyar irodalomnak. Igaz, hogy meséimnek egy része nem igen felel meg Lessing theoriájának az aesopi meséről; de kérdem, szükség-e, hogy minden mese épen aesopi legyen? S áll-e az, hogy az első föltaláló egyszer fölvett modorának, theoriájának minden korokon, utódokon keresztül, változatlanul kelljen maradnia?"

1

3 További érveiben az az objektív tény nyer megfogalmazást, mely szerint az „aesopi" kor óta az emberi társadalomban jelentős változások következtek be „korunk a mesében is csattanó, olykor epigrammai élezet, élénkséget, finom gúnyt stb. követel."

14 Gazdag kritika fogadta a meséket és csak egy része csupán „utánzásnak" minősítette Fáy művét. Leggyakrabban La Fontaine-re és Lessing-re hivatkoznak, akik az európai irodalomban a műfaj nagy alkotói. Érdemes visszatekinteni meséikre. Lessing prózában, La Fontaine versben írta meséit. Az utóbbi tömören fogalmaz, mint Tacitus, az előbbi színesebben, inkább Liviushoz hasonlóan ábrázol. Sajátos típusokat alkotva szellemes és találó stílusban alkotja meg meséit. La Fontaine meséi inkább a költői képzelet kedvesen leírt eredményei, melyet a költészet minden eszközével felruház. Lessing véleménye szerint a mese oly elbeszélő költemény, amelyben valamely általános erkölcsi tétel egy bizonyos esetre alkalmazva, valószerűnek feltűntetve és eseményesen előadva, szemlélhetően tűnik ki. Lessing szerint az ezópusi mesék a századok folyamán torzulást szenvedtek és ezek értékének visszaállítását vállalta magára. Fáy meséi is inkább a Lessing-féle felfogást tükrözik. Nem vitatható ez a tény, hiszen ezt ő maga is elismeri, hogy Aesopus és Phaedrus meséikből az írói szabadság eredetisége ragadta meg és ez vonzotta mintegy, „kényszerítette" őt a mesék írására. La Fontaine-től a színező erőt, a változatossá tételt vette át, de egyiküket sem utánozta szolgai módon, mert a mesék tartalmi mondanivalóját és csattanóit gazdag élettapasztalatából és higgadt életbölcsességéből merítette, a mindig szenvedélyesen rajta uralkodó igazságkeresés és annak mindig, mindenütt az őszinte kimondása ösztönözte írásra. Önéletrajzában erről így vall: „Meséimet leginkább azon víg szeszély viszketege szülte, mely főkép satírai kitöréseimre legbiztosabb halászatot vélt lelhetni a mesék világában." Ebből még pontosabban fogalmaz Érzelgés és a világ folyása c. művében, ahol egyik főszereplőjének Mendey-nek adja szájába a szót: „ő kaczag, de nem gúnyol, enyelgő, de nem könnyelmű, palyzánkodik, de nem sért, személye senkit és semmit nem kímél, de addig nem üldözi a tárgyat, hogy neheztelést okozzon; kéjét leli abban, hogy valakit egyenességével ártatlan pirulásba hozzon." 205