Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)
I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Kelemen Imre; Zenetanítás az Egri Tanítóképzőben
2 régi zongora javítására Egyéb szükségletekre 60 frt. 326 frt. (összesen): 2006 frt. A zongorákat a pesti Chmel-féle cégtől vásárolták. Az orgona megépítésére Mooser Lajos orgonaépítő kapott megbízatást. 2 9 Ugyanezen az értekezleten egy külön zeneterem kialakításának tervéről is szó esett. Ez azonban csak három évvel később, 1873-ban valósult meg, az új érsek Samassa József (1828—1912) egyik legelső intézkedése nyomán. Igaz, sok köszönet aligha lehetett benne; évekkel később is, visszatérő panaszként arról értesülünk, hogy a terem ablakai rosszak, a hideg levegő megdermeszti a növendékek kezét, erős fűtés mellett is hideg van, s mivel a terem padlózata márvány, „a zeneterem állandó meghűlés forrása". Egyéb nehézségek is adódtak, elsősorban abból, hogy időről időre a növendékek fegyelmével kapcsolatosan is akadtak gondok. A 70-es évekből fennmaradt tantestületi jegyzőkönyvekből meggyőzően kitűnik, hogy a diákok nevelése akkor sem volt könnyű dolog. Mindezek mellett azonban elmondhatjuk, hogy a képzőben komoly, becsületes munka folyt, s aki tanulni akart, nemcsak a zenében, hanem a többi tantárgyakban is, országos hírű szakemberek útmutatásai nyomán megszerezhette azokat az ismereteket, amelyek további fejlődését megalapozhatták. Következzék itt egy összegző kimutatás a zenetantárgyak érdemjegyeiről, az intézetnek abból az évéből, amikor már mind a három évfolyamon folyt a tanitás (1872—73). Osztályok I—III. Római karének Népének Orgona Osztályok I—III. kitűnő jeles jó elégséges elégtelen kitűnő jeles jó elégséges elégtelen kitűnő jeles JÓ elégtelen elégséges I. osztály II. osztály III. osztály — 4 8 4 — 1 4 4 3 — 3 8 4 2 — 1 5 2 4 — 3 6 8 1 — 4 3 2 7 — 1 6 2 3 — 3 9 3 3 — Az első osztályban 16, a másodikban 13, a harmadikban pedig 18 növendék tanult. Egy másodévfolyamos növendék a zenei tárgyakból nem kapott osztályzatokat. 3 0 Az 1860-as évek végéig a növendékek zenei nevelésében, érthető módon, a kántorképzés szempontjai voltak a meghatározóak. A hároméves képzés bevezetésével lehetőség nyílt az előrelépésre. Sivampel József, az iskola tanára (természettudományokat tanított), már 1872-ben felvetette a gondolatát egy iskolai zenekar megalakításának. Egy tanári értekezleten kifejtette, hogy a heti 8 zeneóra kevés a növendékeknek arra, „hogy a kornak megfelelő" zenei képzettségre tegyenek szert. Felkérte tanártársait, anyagilag is járuljanak hozzá, hogy a zenekar vezetésére muzsikust lehessen szerződtetni, heti két alkalomra. Említést érdemel az a zenei esemény is, ami 1875. április 30-án zajlott le a Lyceum dísztermében. A Zsasskovszky-testvérek rendezésében ezen a napon került sor arra a hangversenyre, amit a képző növendékei az egri egy.372