Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Kelemen Imre; Zenetanítás az Egri Tanítóképzőben

seki palotában — 1836-ban a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta. Egri tartózkodásai alatt, rendszeresek voltak házában a kamarazene-estélyek is. 3 Iro­dalmi munkásságával a német kultúrát szolgálta, verseit ezen a nyelven írta. Költeményeire Schubert is felfigyelt, s kettőt közülük, a ,,Die Allmacht" és a „Das Heimweh'' címűeket 1825 nyarán meg is zenésítette. 4 Pyrker érdeklődése a népoktatás és a tanítóképzés iránt nem volt újkeletű. Mint szepesi püspök, egyházmegyéjében tett ellenőrző útjai során elszomorító állapotokat talált. „ ... 1819-ben Szepesi Megyében Egyházi Vizsgálatot tartván, több falusi iskolákban olly tanítókra találtam, kiknek inkább tanulni, mint ta­nítani kellene! Neveié szívem fájdalmát némely Tanítóknak, kik mint énekesek az Isteni szolgálat végzésében részt venni szoktak, az éneklésben és orgonálásban fület, szívet sértő járatlanságok, akik ugyanazon ének s orgonával fojtják el a szívek buzgóságát, mellyel különben az ájtatosságot leghathatósabban emelni lehelne!" — írta 1828-ban Szent György napján kelt körlevelében. Majd el­mondja, hogy ezek a tapasztalatok arra indították, hogy püspöki székhelyén, Szepesváralján, „Praeparandia Intézetet" alapítson. 5 Ugyanebben a körlevélben bejelentette, hogy Egerben is hasonló intézetet szándékozik létrehozni: ,, .. . melybe felvétendő Ifiak a helybeli Főkáptalan pártfogása alatt. Egyházi Tanító által a szükséges tanulmányokban, nevezetesen a jó erkölcsökben, tanításmód­ban, ének s Orgona hangoztatásban s az Énekeseket illető egyházi szertartások­ban az Intézet költségén kitaníttatván, a keresztény híveknek jó példával szol­gáljanak, a kisdedeket a keresztény Hitben, kezdő tanulmányokban oktassák, az Isteni szolgálatot illő ének és Orgona hanggal segéljék s abban foglalatoskodó Lelki-gondviselőknek illőkép szolgáljanak." Az érsek elképzelése az volt, hogy az egri Egyházmegyében csakis olyanok nyerhessenek tanítói és kántori alkalmazást, akik az általa felállított intézetben kapták kiképzésüket. Azok, akik esetleg máshol végezték tanulmányaikat, meg­felelő vizsgák letételével bizonyították volna felkészültségüket. Azt is szerette volna elérni, hogy a már működő tanítók közül azok, akikről a kerületi espe­resek megállapították, hogy még nem eléggé járatosak a tanításban és a „Han­gászat mesterségében", — az egri képzőben ezekből a tárgyakból megfelelő ok­tatásban részesüljenek. 6 A kétéves tanítóképzés (1828—1871) A képzés megindulásához természetesen megfelelő pénzbeli fedezetre is szükség volt. Pyrker maga 5000 Váltóforinttal járult az alaptőke megteremtésé­hez. Felhívása nyomán a Főkáptalan. az egyházmegyei papság, s más személyek adományaiból végül is 28 905 Váltóforint és 10 krajcár gyűlt össze. Ennek évi kamataiból biztosítani lehetett a tanárok fizetését, egyes diákok teljes bentlaká­sos ellátását, valamint az iskola zavartalan működéséhez szükséges dologi ki­adásokat. A kezdet szerény. Az 1828 29-es tanévben 7 növendék kezdte meg ta­nulmányait. Valamennyien „teljes", azaz 4-osztályú gimnáziumot végeztek. Zenei előképzettségükről sajnos nincsenek adataink. Bizonyos, hogy valamilyen hallás­vizsgálatnak és hangpróbának kellett alávetniük magukat felvételüket megelő­zően. Az igazgatói tisztet Rajner Károly (1762—1846) címzetes püspök, nagypré­.364

Next

/
Thumbnails
Contents