Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Bertha Csilla: W. B. Yeats drámaírói útkeresése

— itt konkrétabb, megfoghatóbb, s egyben tartalmasabb is, hiszen megtelik a hazáért vállalt szolgálat fölemelő érzésévei-gondolatával. Mégsem válik propagandává a darab. Nemcsak költőisége, szimbolizmusa menti meg ettől, hanem az is, hogy a nemzeti szellemet megtestesítő alak hívása megfelel a Yeats rendszerében mindig visszatérő, magasabb rendű, szellemi, képzeletbeli szárnyalás vonzerejének, a természetfölötti érintésének. Ez az egységes gondolatmenetű és szerkezetű rövid dráma megvalósította egy lehetőségét annak, hogy egy szellemi-érzelmi tartalom konkrét formában jelenhessen meg a színpadon, s így valódi erőt képviseljen, valódi konfliktust és feszültséget okozzon. De amikor maga az érzés és gondolat — hazaszeretet, hazafiúi kötelesség — viszonylag konkrét és körülhatárolt, könnyebb azt megfoghatóvá tenni, mint az általánosabb vágyat az abszolútum, a tökéletesség megközelítésére. A középkori moralitások és mirákulumok példázatszerűségét őrző, alig egykét vonással emberiesített archetípusos alakok képében elvont fogalmakat szembeállító Homokóra (The Hour-Glass, 1914) és A király küszöbe (The King's Threshold, 1914) közül az utóbbi figyelemreméltóbb, mivel a Homokóra túlságosan általános problémáját — ész, értelem vagy érzés, ösztön; csak materiális vagy csak spirituális létezés — itt egyénileg és társadalmilag is konkrétabb konfliktus váltja föl. Költészet, művészet és hatalom viszonyának mindig aktuális kérdése áll a középpontban. A mesebeli tér-időben játszódó, ír legendából származó cselekmény — a királyi tanácsból kirekesztett költő éhségsztrájkot kezd a király küszöbén, hogy visszaszerezze ősi jogát, vagy halálával romlást hozzon a királyra — alkalmat ad, hogy nemcsak egyéni-emberi, hanem társadalmi magatartásformákat is fölmutasson, s a művészet szerepéről, szükségességéről valljon. A főalak, Seanchan a költő, mint egy nyugvó és sugárzó középpont, maga körül mozgatja az összes többi szereplőt, bár ő maga már nem tesz semmit. Míg a többi mirákulumjáték a kétszintes drámamodellt közelíti, ez a középpontost valósítja meg.

9 A szerkezetileg is, elvileg is középponti helyzetű Seanchan passzivitását fizikai gyöngesége, a halálhoz való közeledése is hangsúlyozza. Benne már nincs konfliktus, mindent eldöntött, mire a cselekmény megkezdődött. Mozgást, aktivitást a többi szereplő hoz a drámába, akiket a hozzá való viszonyuk határoz meg. Ügy jönnek Seanchanhoz, hogy megmentsék az életét — vagy a király becsületét —, mint T. S. Eliot oratóriumszerű darabjában, a Gyilkosság a székesegyházban címűben a kísértők Beckethez. Helyzetüknek, jellemüknek megfelelő módokon próbálják rávenni a költőt, hogy hagyja abba az éhezést, s ő ugyanolyan határozottan hárítja el őket, mint Becket, s hasonlóképpen csak az utolsónál (menyasszonya kérésekor) inog meg egy pillanatra. Az ő oldalán a társadalom számkivetettjei állnak: az öreg szolga, a két nyomorék, s költőtanítványai, akiknek az életével akarja a király zsarolni őt. Nem alkudhat meg, nem engedhet a hatalom gépezetébe különböző fokon beépült, s ennek megfelelő magatartásformát megtestesítő udvaroncok közvetítette királyi óhajnak, hiszen a halál az egyetlen fegyvere. S ezzel a költészet ősi jogát, méltóságát, szabadságát védi. A tanítványaival folytatott párbeszédben fogalmazódik meg a művészet fontosságába, ember-, világformáló erejébe vetett hit: „a költők / az Édenbeli élet képeit akasztják / A világ gyermekágya fölé, hogy az, / Ezekre a képekre nézve, győzedelmes gyermekeket / hozhasson világra."

1

0 Az Oscar Wilde-i gondolat érvényesül itt. mely szerint a művészet az első, az élet .304