Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Koncsos Ferenc: Humanizmus és szerelem

— a társadalmi viszonyok összességének — megfelelő mód, nem minden korra és társadalomra érvényes általános magatartást jelent. Minden kor humanizmusa az emberi-embertelen viszonyának vizsgálatából kiindulva fejtette ki az emberiesség követelményeit, a társadalmi viszonyok jobbítását célozva. A humanizmus végső soron tehát emberek közötti viszonyt jelent, az emberek emberi módon való érintkezésének tudatát. A nemek kapcsolatában is ezek a történelmileg változó tartalmat hordozó követelmények realizálódhattak. S ahogyan a humanizmusról kialakított elméletek és a társadalmi gyakorlat között hatalmas ellentmondások jelentek meg az osztálytársadalmakban, a szerelemről alkotott elképzelések és azok megvalósulása között sem lehetett összhang. A szerelemben, a férfinak a nőhöz való viszonyában — ahogy Marx írja —, ,,az embernek az emberhez való legtermészetesebb viszonya"

l tételezett, mert az ember kétnemű lény, következésképpen sohasem lehet ember általában, hanem mindig szükségszerűen férfi vagy nő, ugyanakkor az általában vett ember nem lehet férfi nő nélkül, vagy nő férfi nélkül. Viszont társadalmi szerepét tekintve, férfi és nő az osztálytársadalmak hoszszú időszakában nem volt egyenrangú. Jóllehet a nemek közös vonásai a természet és a társadalmi-intellekuális élet szintjén egyaránt kimutathatók, az azonosságok mellett lényegesek a kétneműségből fakadó különbségek is, amelyek a történelmi fejlődés hosszú szakaszában előtérbe kerültek. Emiatt a nemek kapcsolata diszharmonikussá vált, a legtermészetesebb emberi viszonyban a nő kizsákmányolása, megalázása mutatkozott meg. A férfi-nő kapcsolatban az emberi társadalom műveltségi foka, a társadalmi emancipáció eredményei követhetők nyomon. A nemek viszonyában kifejeződik: „mennyire lett az ember szükséglete emberi szükségletté, mennyire lett neki... a másik ember mint ember szükségletté, s ő legegyénibb létezésében mennyire közösségi egyúttal."

2 Az ember csak más emberekkel való kapcsolatában fedezi fel önmagát, saját emberi azonosságát. Ezért is lényeges az emberi kapcsolatok rendszerében a nemek közötti viszonyok egyik formája, a szerelem. Kizárólagosan az ember sajátja, de mindig konkrét korban élő, konkrét társadalmi csoportokhoz tartozó konkrét egyének élik meg, akiknek kapcsolatait, lehetőségeit, sőt, érzelmeik emberi tartalmát, minőségét is meghatározza a társadalomban elfoglalt helyük. A különböző társadalmakban nem volt egyformán lényeges jelentősége az érzelmi kapcsolatoknak. Az ember társadalmi fejlődése hozta létre a sajátosan emberi érzést, a szerelmet, de bármennyire is társadalmiasult jelenségről van szó, sohasem vesztette el természeti gyökereit. A humanizációs folyamat eredményeképpen jutott el az emberiség a szexuális kapcsolat ösztönös szintjétől a mai értelemben vett szerelem kialakulásához. A szerelem csak akkor válhatott humánus értékké, amikor amellett, hogy az emberekben megjelent a szerelem képessége, a társadalmi feltételek lehetővé tették annak realizálódását is. Egészen a kapitalizmus megjelenéséig leginkább lehetőség maradt, mert a partnerkapcsolatokban, a párválasztásban a gazdasági, hatalmi, származási és egyéb tényezők, vagy a család érdekei voltak meghatározók. A szerelem „csíráitól" a „modern" szerelemig A kétneműség természetes következménye a nemek közötti szexuális vonzódás és kapcsolat. Az ember szexualitása bár a biológia aspektusából szemlélve 20