Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Szőke Lajos: össz-szláv írásrendszer-tervezetek

gondolata. Nem véletlen az sem, hogy éppen az újjáéledő nemzeti szláv nyelvek első nyelvtanírói jutottak erre a gondolatra. A cseh Dobrovsky 1809-ben megírta ugyan a cseh nyelv nyelvtanát, az 1822-ben megjelent Institutiones linguae slavicae dialecti veteris című könyvéből viszont már kitűnik, hogy a szláv nyelvet mint valami egységes, különböző dialektusokból álló nyelvet fogta fel. Mivel ő az egyházi szlávban látta a szlávok közös irodalmi nyelvét, így szerinte a cirillikát kellett volna használni. A közös ábécé híve volt a szlovák kultúra nagy alakja Kollár Jan is [4]. Konkrét javaslattal azonban először csak Herkef, Jan 1826-ban Budán megjelent könyvében az „Elementa universalis lingue slavicae, e vivis dialectis eruta, et senis longicae principii suffulta"-ban találunk. A közös szláv nyelv (nem ószláv) grammatikájával foglalkozó könyvében egy fejezetet szentelt az írásjeleknek. Herkel' készülő könyvéről tudtak a korabeli Ausztria—Magyarország neves szláv tudósai és igyekeztek segíteni neki saját tanácsaikkal. Safarik P. J. például a cirillbetűs írást ajánlotta neki, amely szerinte a legjobban megfelel a szláv nyelvek tulajdonságainak, azonkívül nem váltana ki ellenszenvet sem a szerbeknél, sem az oroszoknál [5]. Voltak természetesen ellentétes ajánlatok is, így Kopitár, a szláv könyvek bécsi cenzora a cseh latinbetűs ábécé megreformált változatát javasolta. Herkel' össz-szláv ábécéje azt bizonyítja, hogy bizonyos mértékig felhasználta ezeket a tanácsokat, a végleges megoldás mégis az ő eredeti elképzelésére vall. Össz-szláv ábécéjének alapja a cseh, de kiküszöbölte a diakritikus jeleket és a magánhangzók hosszúságának jelölését. így került a ,,c" helyére a az „s" helyére az ,,nl", a z helyett pedig egy speciális jelet használt, a ,,z"-t. Ez az egységes írásrendszer azonban nem jelentett egységes fonetikai értéket, Herkef ugyanis megengedte, hogy egyetlen betűjel több fonéma jelölésére szolgáljon. Például az ,,r" betűjel jelentette a szlovák ,,r", a lengyel ,,rz" és a cseh „r" különböző hangértékeit is. Tehát mindig az illető szláv olvasó anyanyelvétől függött, hogy mit értett, ill. ejtett az ilyen jellegű betűk esetében. Ugyanúgy rejtve maradt a palatalizáció és a magánhangzók kvantitása is, amely viszont (a Herkel-féle) a beszélt nyelvben létezett, ha az a beszélő anyanyelvében megvolt. Herkel azonban nem volt mindenben következetes, még akkor sem, ha olyan fonetikai sajátosságokra is ügyelt, mint a „g" variánsai (ch) egyes szláv nyelvekben. Ábécéjében szerepelt az ,,y" jel (LI), használatában azonban nem követte az etimológia szabályait és csak a „byti" különböző alakjaiban szerepelt. A Herkel" által konstruált ábécét rajta kívül senki sem használta, hamarosan feledésbe merült közös szláv nyelvével együtt és még a későbbi követők is csak igen keveset merítettek belőle [6]. A század 50-es éveiben, alig két évtizeddel Herkel' működése után, már úgy látszott, hogy fel sem merülhet egy egységes szláv nyelv létrehozásának gondolata. Az egészen kis szláv népek is egymás után. jelentették meg nemzeti nyelvük nyelvtanát és irodalmi szintre emelték saját nyelvüket. Látva ezt az egymástól való távolító folyamatot, amely azokban az években kap normatív megfogalmazást és szentesítést a könyvekben, lép fel Sumavsky, Józef Franta, cseh nyelvész [7]. A megváltozhatatlan tényt, az egyes nemzeti szláv nyelvek létezését, fejlődését elismeri, de ideálisnak az egyházi szláv nyelv alapján való közelítést tartja. Szerinte ezt úgy kell elkezdeni, hogy a tudományos jellegű könyveket egyházi szláv nyelven kell írni, mivel azok egyébként is nem egy szláv ország .189