Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1982. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 16)

I. TANULMÁNYOK A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Dr. Bihari József: Henrik Birnbaum szlavisztikai munkássága — Kitekintés egy nyugati szlavisztikai központ műhelyébe

következtethetünk, ez az alapstruktúra nagyon-nagyon régi veretre utal, ami viszont a sokkal teljesebben kikövetkeztethető ősszláv hang- és formarendszerről, valamint az ős-, illetve közösszláv szókincsről nem mindig mondható el. Ahol ősszláv és ősbalti struktúrák közvetlenül megegyeznek egymással, rendszerint az derül ki, hogy az ősszláv hangok és formák levezethetők az ősbaltiból, ezzel szemben ez fordítva aligha áll fenn. Ezért egy kissé leegyszerűsítve a dolgokat, azt állíthatjuk, hogy amennyire csak következtetni tudunk, az ősbalti nyelvmodell régibb mint az ősszláv. Ebből pedig az következik '— fejtegeti Birnbaum —, hogy a balti nyelvek adatai jelentősen megvilágíthatják a szláv nyelvek előtörténetét. Amíg tehát egy balti-szláv középsőfok felvetése — a késői-közös indoeurópai fejlődésmenetétől a korai ősszlávig — a metodológiai és terminusbeli nehézségek ellenére mégis használható munkahipotézis marad, ugyanez aligha érvényes a késői-közös indoeurópaitól az ősbalti nyelvekig való nyelvtörténeti folyamat helyes megértéséhez. 4. H. G. Lunt szerint az óegyházi szláv nyelv az ősszláv egyik nyelvjárása volt. R. Auty majdnem hasonló nézetet vall, amikor azt mondja, hogy Cirill és Metód nyelvét bizton tekinthetjük egy késői közösszláv nyelvnek. Ez a véleménye B. Havráneknek is. Az idézettek vallomásaiból az derül ki, hogy az „ősegyházi szláv" kiértékelésénél az egyik legnagyobb nehézséget e különböző műszavak használata okozza, tehát az, hogy az óegyházi szláv nyelv nyelv, illetve nyelvjárás volt-e. Birnbaum az ősszláv nyelvjárásokra való tagolódását az ősszláv nyelv felbomlása jelének tekinti és elismeri, hogy az ősszláv korszakon egy hosszú folyamat értendő, amelyet (az ősszlávot) egészként csak az i. u. első évezred második felében képzelhetünk el, miközben — szerinte a nyelvi változásokban később bizonyos extralingvisztikai, mégpedig etnikai, politikai és kulturális tényezők is szerepet játszhattak. Arra a kérdésre pedig, hogy késői-közösszláv nyelvjárásról és (vagy) egyes ősszláv nyelvekről kell-e beszélnünk, Birnbaum azt válaszolja, hogy az „és" érvényes, míg a „vagy" törlendő. Emellett az „és" mellett való kiállását úgy érti, hogy előbb egy bizonyos késői-közösszláv nyelvjárás létezett, amely csak később vált egy most már önálló nyelvvé még az egyes szláv nyelvek írásbelisége előtti korszakban. Birnbaum nem ért egyet V. N. Toporovval, aki szerint az extralingvisztikai tényezőket figyelmen kívül hagyhatjuk egy nyelv történetének a tárgyalásánál. Hangsúlyozza, hogy az extralingvisztikai, mindenekelőtt a politikai tényezők igenis nagy szerepet játszanak egy önálló nyelv keletkezésénél, hanyatlásánál, amit aztán természetesen az illető nyelv fejlődéstörténetéből, azaz magukból a változó nyelvi adottságokból érthetünk meg. 5. A továbbiakban az archaizmusoknak minősített nyelvjárási jelenségek vallomásértékét fejtegeti Birnbaum tanulmányában. Ügy véli, eltúlzottak néha azok a következtetések, amelyet a régi és az újabb nyelvállapot összehasonlítása alapján vonnak le egyes tudósok. Ilyen szempontból tüzetes vizsgálatnak veti alá az ún. „tort" hangsort és az ún. lengyel „mazurálást". Szól az ónovgorodi nyelvjárás néhány „írásbeli archaizmusáról" is. Az egyik nyírfakéregre írott feliratban szereplő ,,atce" alakot nem tartja ősszlávnak fonológiai okok miatt. Nem állja meg szerinte az sem a helyét, mintha avchuavbsu helyett ősszláv hangzót őrzött volna meg egy másik nyírfakérgen. Az északorosz nyelvjárási alak: v i g d e „mindenütt" talán régebbi *vbchide alakra vezethető vissza. Ami az orosz (és belorussz) ún. akan'e jelenség korának a keletkezését 10* 163