Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

III. TANULMÁNYOK A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Dr. Bende Sándor: A gyomonműködés neurohystologiai alapjai a Silurus gla-ncnál

nincsenek. Ügy látom, hogy a fenti szerzők ezen álláspontja a halakra nem vonatkoztatható, mert míg a Belőne belőne bélcsatornájában Dogiel I. sejteket valóban nem találtam [4], a Silurus glanis gyomrában, mint fentebb láttuk, az unipoláris és Dogiel I. típusú sejtek egyaránt képviselve vannak. A 6. ábra két, egymás mellett fekvő Dogiel II. típusú sejtet ábrázol. Különösen a felső sejten látszik, hogy a sejtből kilépő nyúlványok szinte azonos alaktani sajátságokat mutatnak. Valamennyi széles alappal ered, finoman neurofibrillázott, elágazás nélkül a sejttől messzire távolodik, varixokat nem visel, majd az idegrostnyalábokba lépve és egészen elvékonyodva a többi rost közé vegyül. Ezekre a sejtekre továbbá az is jellemző, hogy jóval nagyobbak s különösen nagy maggal rendelkeznek. Kitűnnek azzal is, hogy plasmájuk ezüstsókkal kevésbé impregnálódik. A készítményeken tehát halványabbnak látszanak, finomabb szerkezeti sajátságokat mutatnak, vagyis a Silurus glanis esetében a Dogiel II. típusú sejtek éppen ellenkezően viselkednek az ezüstsókkal szemben, mint ahogyan ezt van Esveld, ill. Temesrékási (1955) más állatoknál tapasztalták. Persze a sejtek két típusba sorolása a Silurus glanis esetében is ad problémákat. Erre mutat a 3. és 7. ábra, amely másodrendű rostnyalábokba ágyazott multipolaris sejteket ábrázol. Különösen a 7. ábrán látható multipolaris idegsejten aligha lehet különbséget tenni az idegsejt nyúlványai között. Valamennyi egyforma, úgy mint a Dogiel II. sejtek esetében, viszont ugyanekkor a rostnyalábok legvastagabb, leghullámosabb, legneurofibrillázottabb idegrostjait adják, úgy mint a Dogiel I. sejtek neuritje. Ilyen esetekben szaporodnak a gondok, homályossá válnak a sejtek funkciójára vonatkozó elképzelések és az idegsejtek rendszerezését óhajtó kutató kénytelen megállapítani, hogy a sympathicus dúcsejtek nyúlványait valóban nem lehet minden esetben alaktanilag elkülöníteni. Az intermuscularis idegfonadék sejtjeinek a kapcsolatára vonatkozóan gazdag irodalmi anyag gyűlt össze. Ez nem is csoda, hiszen ezen a területen folyt és részben folyik ma is a vita, a neurontan és a neurontant ellenző kutatók között. A kontinuitás elmélet képviselői, amint azt Reiser (1943) és R. Greving (1952) összefoglalták 1. plasmahidakat (Reiser, Stőhr, Greving), 2. dendritanastomosist (E. Müller, Lawrentjev, Cole, Kolossow és Iwanow, Harting, Rieder, Seto), 4. összefüggő egységes idegsejthálózatot (Dogiel, S. Müller, Boeke), 5. direkt fibrillaris dendritanastomosist (Stőhr) tételeznek fel, s közülük többen éppen a bélcsatorna intermuscularis fonadékaira hivatkoznak. Mivel a halak bélcsatornájával kevés neurohystologus foglalkozott, csupán E. Müller, valamint Kolossow és Iwanow munkáira hivatkozhatunk. E. Müller szerint a Selachius gyomor idegplexusa „valódi idegfönat", amelyben a neurofibrillák egyik sejtből a másikhoz futnak. Kolossow és Iwanow az Acipenser ruthenus és a Silurus glanis esetében a következő véleményen vannak. — Az Auerbach-plexus sejtjeinek a nyúlványai, különösen a gyomorban igen hajlamosak a „lamella" képzésre. 495-