Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

TANULMÁNYOK AZ OKTATÁS ÉS NEVELÉS KÉRDÉSEIRŐL - Dr. Bihari J.—Dr. Sütő J.: Módszertani kísértet az orosz főnévi hangsúly-változások tanításához

ról van szó hangsúlyváltozás szempontjából. A meghatározás a maga szempontjából kifogástalan, mégis számunkra nem felel meg, mert a kon' esetében is más a hangsúlyváltozás, meg a svecá esetében is más. Ugyan­így megtévesztő számunkra (noha igaz), midőn a jazyk szóról azt olvas­suk, hogy „rajta a hangsúly az egész ragozáson a végződésre esik". A jazyk alak és a jazyká között hangsúlyváltozás van. Ugyanez a helyzet az otéc és otcá között is. A gimnáziumi nyelvtan (különösen az átdolgozott 2—16. kiadások) már egyszerűbben írják le, és meg is próbálják az egyes típusok elneve­zését. Ez kétségtelenül haladás ezen a területen. Leírásaik és meghatáro­zásaik' (elnevezéseik) azonban még mindig nem a változásból indulnak ki, hanem változót és változatlant egyszerre vesznek figyelembe (nem egyszer éppen a változó rovására a változatlant húzzák alá). Pl. „átnyúló élhang­súly", „kétkivételes raghangsúly", „háromkivételes raghangsúly". így az­tán megesik, hogy két ellenkező irányban megnyilvánuló hang súly válto­zási típus egy hang súly típusba kerül (pl. stol és ruká). Ezek a szótári és nyelvtani leírások és meghatározások noha — újra hangsúlyozzuk — a maguk szempontjából (szótári és nyelvtani leírás) pontosak, a valóságnak megfelelnek, de valójában statikusak: hangsúly­típust jelölnek. A hangsúlyváltozásokhoz, a hang súly változási típusokhoz az élő beszéd tanítására dinamikusabb jellegű leírásra, meghatározásra, sőt mi még fontosabb: elnevezésre van szükség. A hangsúly változások igazi lényegét feltáró egyszerű és világos típus­meghatározásokat és használható csoportosításokat csak akkor kapunk, ha a „tőhangsúly-véghangsúly" („élhangsúly-raghangsúly") terminológiával tanításunkban szakítunk, és kizárólag a fellépő változásokból indulunk ki. Tehát nem hangsúlytípusokat, hanem hang súly változási típusokat veze­tünk be. A fül számára ugyanis ez a változás a jellegzetesség, ez a moz­gás a feltűnő jelenség. Az előbb említett tőhangsúly-véghangsúly alapon a dvor és certá szavak ugyanabba a típusba tartoznak („állandó véghang­súly"). Pedig ezekben valójában nem az a jellemző, ami őket külsőleg (a szem számára) összekapcsolja, hogy ti. mindkettő az egész ragozás fo­lyamán véghangsúlyos, hanem az a lényeg, ami őket a fül számára elvá­lasztja: a certá szónál a hangsúly az egyes szám alanyesetben elfoglalt helyéről (szótagjáról) az egész ragozás folyamán nem mozdul el, a dvor­nál pedig az egyes szám birtokos esetétől kezdve az alanyesetben elfog­lalt helyéről a szó vége felé eltolódik egy szótagnyival. Tehát a fül szá­mára észrevehető mozgás történik. Ugyanez áll gvozd' és struná szavakra is: a fül számára két különböző típusba tartoznak. A fül számára való jellemzés és csoportosítás szemnontjából tehát az alap nem az lesz, hogy egy szónak ragozása során hangsúlya tő- vagy véghangsúlynak (raghangsúlynak) minősíthető-e, hanem az, hogy a hang­súly az alanyesetben elfoglalt helyéről [szótagjáról] elmozdul-e vagy nem. Minden olyan helyzetet tehát, amelyben az alanyesethez viszonyítva ilyen mozgás van, változásnak kell minősítenünk. Ügyhogy ezen az alapon a fül számára a hangkivetéses helyzet is változásnak számít. így pl. ogón', ognjá nem nyugalmi helyzet, hanem az eltűnt alanyeseti szótagról a hang­47

Next

/
Thumbnails
Contents