Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

III. TANULMÁNYOK A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Dr. Soós I.—Dr. Szőkefalvi-Nagy Z.: Az első magyarországi „timsógyár"

IX. Tisztítás. A nyers timsó még elég sok szennyezést tartalmazott, ezért újabb kristályosításnak vették alá. Ezt az akkori szóhasználat szerint lajtérozásnak nevezték (láutern — tisztítani, finomítani). A tisztítás a „lajterozó avagy timsót tisztázó kamrá"ban történt. Itt egv ólomkatlan volt, amelynek „hosszúsága másfél öl, szélessége 1 öl, mélysége 2 sok 10 tzoll" [143]. A katlanban vizet forraltak, majd 1 térfogat forró vízben 1 térfogat timsót oldottak fel, eszerint kb. 60 súly százalékos oldatot kaptak. Ezt az oldatot addig főzték, míg az teljesen feltisztult. A forró oldatot a nyers timsóléhez hasonlóan a lúgos kamra fakádjaiban kristályosították ki. Minthogy azonban itt hígabb volt az oldat, a kristályosításra hosszabb időt, rendszerint 8—10 napot szántak. Ha a tisztítás után sem volt kifogástalan az áru, a lajterozást elölről kellett kezdeni. Pantsek Dániel 1829-es leveléből értesültünk egy selejtes tisztításról ,,A' Timsó ki vetetett a Lajtból ugyan, de nem úgy, a' mind kívántuk volna, a' teteje és a kristálya szép és tiszta, hanem a' feneke tiszta Smort és sárgás, a' mellyett újra kel mosnyi és ujjonton bé lajterozni és így kélentz nappal későbben történik meg ki vitele 's ki vágása a' lajtbul ezen Timsónak ..." [144] A kristályosítás után visszamaradt anyalúgot a timsófőzőbe vitték vissza, illetve addig az anyalúgtartó kádban tárolták. A parádi egykori társulati timsógyár terméke általában a világszínvonalnak megfelelő minőségű volt, a hagymási timsó azonban a megengedhetőnél több vasat tartalmazott, emiatt nem lehetett mindenféle célra használni. Különösen a festési eljárások voltak vasra érzékenyek. A vas eltávolítására már akkor is sokféle eljárás szolgált. A legegyszerűbb volt a hosszas érlelése a kőzetnek, illetve az oldat hosszas tárolása. Eközben ugyanis a vas(II)-szulfát vas(III)-szulfáttá oxidálódik, ami mint rosszul oldódó vegyület kicsapódik az oldatból. A mechanikai szennyezést rendszerint az így kivált vas-vegyületek szolgáltatták. A lebegő vas-szulfátot sok esetben finom agyaggal távolították el. Ezzel Párádon is kísérleteztek, ahogy Orczy bárónak egy 1792-es rendeletéből következtethetünk: „A mi timsótermékünk külsőleg már egészen hasonló a rómaihoz. Hogy belső minőség tekintetében is ahhoz tegyük hasonlóvá, ki kellene választani belőle az alig észrevehető vasrészecskéit. Ezt úgy lehetne legkönnyebben elérni, ha a közelben tiszta fehér agyagot lehetne találni. A hámoros úr ezért gyűjtsön össze a környéken minden agyagféleséget s jelölje meg mindegyiknek lelőhelyét." [145] A végső kristályosításkor a vas(III)vegyületek, éppen rossz oldhatóságuk miatt zavaróak, ezzel szemben kisebb mennyiségű vasgálic nem zavarja a timsó leválását. Ezért szokás volt a végső kristályosítás előtt a vasvegyületeket redukálni vas(II)vegyületekké. Gergelyffi szerint vizelet alkalmas a vasvegyületek leválásának megakadályozására. Nincs azonban adatunk arra, hogy ezt Párádon is alkalmazták volna. Gergelyffi technológiai könyvében arra is utal, hogy a tisztításhoz hamulúgot is lehet használni. Ez valóban sok szempontból előnyös lehetett. Egyrészt leválasztotta a vas-hidroxidot, másrészt pedig a rendszerint 399-