Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)
II. TANULMÁNYOK A NYELV-, AZ IRODALOM- ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Dr. Molnár József: A haladó pedagógusok üldözése a fehérterror idején He-ves megyében
kifogást emelt, és a felsővárosi plébániát ellenforradalmi kortestanyának mondotta, ahol a papok a szószékről politizálnak. Mindebből — a fegyelmi bizottság elnöke szerint — a kommunista eszmékkel telített volta tűnik ki." [30] Saját költségén a megye legtávolabbi kis falujába helyeztették át. Paray János hasznosalsóhutai tanító ellen fegyelmit indítottak, mert a Vörös Hadsereg katonája volt. Paray János már az első világháború idején haladó gondolkodású pedagógus volt. Meghurcoltatását saját elbeszéléseiből ismerem, mivel az egri Tanítóképző Intézetnél, majd pedig a Tanárképző Főiskolán is hosszú évekig együtt dolgoztam vele. Elmondotta, hogy még a 20-as évek végén is zaklatták emiatt és egészen a felszabadulásig „megbélyegzett pedagógusként" bántak vele. Rusztek Károly tanfelügyelő az 1921. április 12-i keltezésű jelentésében azzal dicsekszik a Heves megyei Közigazgatási Bizottságnak, hogy csak ő maga: „a proletárdiktatúra alatti államellenes magatartás miatt 28 állami elemi népiskolai, 16 róm. kat. és 2 izraelita népiskolai tanerő ellen indíttatott ügyészségi, illetve fegyelmi eljárást". [31] # ** Csaknem fél évszázad telt el, hogy a magyar történelemnek e dicső korszaka — amikor először került a hatalom a dolgozók kezébe — lezárult. Az ellenforradalom felbérelt és megfizetett írói és politikusai gyalázták, rágalmazták a magyar munkásosztály államát, a Magyar Tanácsköztársaságot. Nem elégedtek meg a terrorral, az elnyomással, a proletárdiktatúra híveinek üldözésével és megsemmisítésével, hanem még a kommün ragyogó emlékét is ki akarták törölni az emberek emlékezetéből. Ezt azonban sem erőszakkal, sem megvesztegetéssel, sem megtévesztéssel, sem becsapással és hízelkedéssel soha nem tudták elérni. Hazánk történetének e fejezetéhez, ha csak morzsákkal is, de hozzájárultak Heves megye pedagógusainak legjobbjai, mint ahogy e kis tanulmány igazolja. Megyénk mai tanárai és tanítói nemes hagyományként és követendő példaként örökségül kapták a Tanácsköztársaság lelkes pedagógusainak eszmeiségét, bátor kiállását és hősi harcát a szocialista iskola megvalósításáért. JEGYZETEK [1] Egri Népújság (a következőkben rövidítve: ENU) 1919. aug. 7. [2] EMU 1919. aug. 3. [3] Kolac&kovszky Lajos: (a megyei ötös direktórium volt tagja) Kézirata 43. 1. [4] Koíacskovszky Lajos: I. m. 45. 1. [5] Kioltott íáklyák. Tankönyvkiadó, Bp., 1963. 196. old. 16] Kioltott fáklyák. 198. 1. [7] Koíacskovszky Lajos: I. m. 43. 1. [8] ENU 1915. aug. 20. [9] Egri Állami Levéltár (a következőkben rövidítve: EÁL) Heves megyei Közigazgatási Bizottság (a következőkben rövidítve: HKB) III. 68/1919. [10] EÁL. HKB. III. 63 1919. 282