Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

II. TANULMÁNYOK A NYELV-, AZ IRODALOM- ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - 185 Kocsis Károly: Időbeli viszonyok kifejezése az orosz és a magyar igei szó-szerkezetekben

iom analógiájára kialakult a aa oóejxoM, aa of>e;i időviszony jelölési mód [6]. — A magyarban analóg ezzel a jelenséggel a -nál, -nél rag jelentéskörének alakulása. Vö. Nyári napnak alkonyulatánál — Megállék a kanyargó Tiszánál. (Petőfi) A fentebb vázolt jelentésalakulásoknak természetes következménye, hogy az időviszony jelölésére alkalmassá vált térviszonyt jelentő eszközök között viszonylag ritka a párhuzamos fejlődést mutató (stejK^y — között), gyakoribb a részben párhuzamos, részben eltérő fejlődés (b b'iom ro;iy ebben az évben; u ara roAU — ezekben az években), s talán leggyakoribb a jelentésfejlődés külön útja, pl. az orosz Tiepea a magyar múlva és -nként, -nta, -nte időjelölést vette fel, míg a -n át, keresztül időjelentését az oroszban többnyire a puszta acc. fejezi ki. — Ugyancsak a külön utak következménye mindkét nyelvben a homonimák, valamint a felcserélhető és fel nem cserélhető szinonimák nagy száma. A magyar -val, -vei rag egyidejűség mellett utóidejűseget is fejezhet ki: Az alkonnyal a szél már alig rezdült (egyidejűség): Nyugtával dicsérd a napot (utóidejűség). — Az orosz b -f- acc. általában a cselekvés időpontjának meghatározására szolgál. Pl. CxeiiaH npnexaj b rpn <iaca. De jelölheti azt az időszakot is, amelyen belül bevégződik a cselekvés: CxeiiaH c^ejjaji dto b rpn Maca. A cselekvés kezdőpontjának jelölésében fel nem cserélhető szinonimák a magyar -bői, -bői; -ról, -rol: -tói, -tői ragos, az oroszban az or, na, c -f- gen. alakok. További nehézséget jelent az időviszonyt kifejező eszközök rendszerezésében az időviszony meghatározására szolgáló főnév jelentése is. Az időviszony meghatározására szolgáló főnév ti. jelenthet időpontot vagy időszakaszt, időben lefolyó jelenséget, konkrét tárgyat, vagy pedig személyt. Az időfogalmat jelentő főnevek az időviszony közvetlen meghatározására szolgálnak. Jelenthetnek a) pontos időszakaszt (másodperc, perc, óra, nap, hét, hónap, év, század, évezred); b) nem eléggé határozott időtartamot (tavasz, nyár, este, reggel stb.) és c) határozatlan időfogalmat (idő, múlt, jövő stb.). E főnevek segítségével az időviszony meghatározható pontosan és megközelítően (pl. két órakor — két óra tájban — b ;imi Maca — *iaca B AKsa.) Ha a főnév időben végbemenő eseményt, folyamatot, tényt jelent, akkor csak közvetve mutat a cselekvés idejére az adott eseménnyel, folyamattal, ténnyel való viszonyítás útján: pl. utazás közben — a gyűlés előtt — előadás után; no nyra — nepe;i coőpannGM — iioc-ie jieKinw. Konkrét tárgyak nevét átvitt értelemben (metonimikusan) használjuk időviszony kifejezésére. Pl.: Színház előtt beszólt a barátjához — Ilepe^ TeaxpoM oh aaxo;uiJi k Tonapnmy. A főiskola után öt évig volt tanár — Ilocjie ne.waa oh m>ui yinTe.aeM JIJITB aer. Időviszonv kifejezhető személyt jelentő főnévvel is. Ilyenkor a főnév vagy életkori periódust jelent, vagy pedig azt a személyt jelöli, akinek a) életében, esetleg jelenlétében, b) akinek analóg cselekvése előtt vagy 202