Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

TANULMÁNYOK AZ OKTATÁS ÉS NEVELÉS KÉRDÉSEIRŐL - Ottomar Minka: A CDU új „társadalomfilozófiája"

demagógiának már a „parlamenti viták" is bajt jelentenek. Szerintük a „parlament- és pártreformnak" a „teljesítménytársadalmat" kell fejlesztenie. A „társadalmi piacgazdaságnak", mint az „irányított társadalom" gazdasági rendjének nemcsak „szociális" célokat kell szolgálnia, hanem mindenféle részérdekeket be kell sorolni „a fölérendelt politikai döntésekbe". Ez a gazdaságfölötti gondolat a „szociális piacgazdaságot" társadalmilag kötött piacgazdaságnak mutatná, amelyben a „közjó" fontossága már az 1948-as pénzreform óta biztosítva lenne. A kapitalizmus a „szabad piaci gazdálkodással" eszerint már túlhaladott lenne, a „társadalmi egyenlőség" viszont végre lenne hajtva. így vélekedik pl. Arnold Bergstraesser: „Az osztályharc gondolatának ott már nincs talaja, ahol a társas piacgazdálkodás koncepciója sikerül. . ." [6] A nyugatnémet állammonopolista társadalomban a „társadalmi piacgazdálkodásnak", mint a „gazdasági rend" bázisának elabszolutizálásával e társadalmi piacgazdálkodás az „alakított társadalom" belső ismertetőjegyévé válik. [7] Ez az apologetikus modell a társadalmi demagógia jelentős formájaként vonul be az új elméletbe. A dinamikus egyensúly társadalmának az egyensúlyt a „gazdaság teljesítőképessége", ill. a természettudományos-technikai haladáson nyugvó gazdasági fejlődés és a „társadalompolitika követelményei, ill. a társadalmi stabilitás között meg kell teremtenie. Ebben a társadalomban az embert az állami teljesítmények révén fel kell szabadítani a függőségektől, és biztosítani kell a társadalmi biztonságot „szabad önfelelősség", „szabad gondoskodás" útján betegség, szerencsétlenség, munkanélküliség, rokkantság stb. esetére. Itt tagadják meg a népjóléti elveket azzal a megokolással, hogy ezt a „személy fejlődése ícöveteli meg". Az „össztársadalom teljesítőképessége" a „dinamikus egyensúly" döntő közös nevezőjévé válik. Ezzel az imperialista állam a legreakciósabb felfogásokat vezeti be. Az alakított polgár öntudatának a manipulációja így a fő módszer. Az „alakított társadalomban", mint a „társadalmi kiegyenlítődés társadalmában" szerintük a társadalmi termék annyira osztatlan, hogy a társadalmi forradalom kimarad, hogy az „egész" végérvényesen veszélyen kívül van. A „társadalmi kiegyenlítődés" folyamata az állammonopolisztikus gazdaság „teljesítőképességére" és a „résztvevők értelmes magatartására" vezetődik vissza. A társadalmilag kiegyenlítődött társadalom e pozitivista-pragmatikus minta-elképzelése mellett sincs a legcsekélyebb mértékben sem szó a társadalmi gazdaság igazságos kiegyenlítődéséről, hanem egyes-egyedül az egész gazdasági teljesítőképesség „biztosításáról". Ezzel az alakítóideológiával az állammonopolisztikus fejlődés maximális dinamizmusát kell biztosítani. Az állammonopolisztikus kapitalizmust magát így mint perspektívát, jövőt kell felfognunk. Az objektív társadalmi valósággal ellentétben perspektív-optimizmust mímelnek. A „magas fokú egymástól való függés" társadalma szerintük megköveteli az össztársadalmat az „összüzemnek" a szövetkezeti részüzemekkel együtt való formájában, amelyek maguk abszolút működnek. így 18* 147