Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1965. 2. köt. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 3.)
Király Gyula: A KISZ-szervezet a tanárképző főiskolán
szervezetüket képviselik. Szerintünk nemcsak tanítási, hanem nevelési gyakorlatra mennek. Ebbe pedig az is beletartozik, hogy a község KISZszervezetével is megismerkednek. A védnökség nemcsak az intézményi, hanem más KISZ-szervezetek részére is feladatokat hárít: ez esetben saját községükben a hallgatók körülményeinek alakításában tudnak közreműködni. Levélben fordult tehát a főiskola KISZ-szervezete azokhoz a községi szervezetekhez., úttörőcsapatokhoz, amelyekhez gyakorló hallgató érkezett. Baráti hangon kérte közreműködésüket, segítségüket. Mindössze ennyit: segítsenek olyan baráti légkört teremteni, hogy ifjú nevelőjelöltünk ,,jó ismerősök közt" érezhesse magát. A felsőbb KISZ-szervektől pedig azt kérte, hogy e közreműködésre ők is buzdítsák területükhöz tartozó alapszervezetüket, A gyakorlat ideje alatt a főiskola KISZ-szervezete néhány KISZtagot küldött ki, hogy látogassák a gyakorló hallgatókat. E kiküldetésnek kettős célja volt. Az egyik: egy kis főiskolai, „hazai" mosollyal megörvendeztetni a véndiákot, az otthoniak üdvözleteit átadni stb.; a másik: menet közben is megismerkedni körülményeikkel. Ugyanakkor azt is megnézni, hogy reális-e az igényünk arra, hogy az eléggé rövid két hét alatt gyakorló hallgatóink az iskolai munkán kívül egyéb munkába is bekapcsolódjanak? Szemléletbeli, vagy egyéb objektív okok határozzák-e meg ezt? Semmiképp sem ellenőrzés, valami beavatkozás kívánt lenni iskolai, vagy más szervek hatáskörébe. A hallgatók ezt így is értelmezték, ennek megfelelően fogadták a megbízatást, de a látogatást is. A tapasztalatokat a védnökségi munka szemszögéből kétoldalúan kell értékelnünk. Az egyik a külső oldal, amelyen az intézményen kívüli vonatkozású tapasztalatokat értelmezzük. Ilyenek a következők: A községek nagy százalékában szinte társadalmi ügy lett a gyakorló ifjú tanár megjelenése. Tanácsi népművelési szervek, KISZ-alapszervek, úttörőcsapatok foglalkoztak gyakorló hallgatóinkkal. A konkrét eredmények értékei itt mégis megoszlanak. Általános tapasztalat, hogy — bár nagyon sok helyen a KISZ-szervezetekre is, de — főleg az úttörőcsapat közreműködésére lehet számítani. Bizonyos fokig érthető is, hiszen az iskolán belül van, de érdeklődési körének központja is itt van. Az úttörőcsapat segített a gyerekek között olyan légkört teremteni a legtöbb helyen, hogy az ifjú nevelőjelölt kedvesen várt vendégként érkezett, otthon érezhette magát az iskolában. Csak egy példát erre: T. E. hallgató „csalódott" a falusi gyerekekben. Azt hitte, egész órán át fegyelmeznie kell, s íme „órák után sokan jöttek hozzám kedvesen érdeklődni. Ez az, amiben kedvemet leltem". Iskolán belül és kívül az általános baráti légkör, a gyakorló hallgató számára az a pszichológiai hatás tehát a legfontosabb, ami jelöltünk számára lelki megnyugvást, megfelelő munkakörülményeket jelentett. Megerősítette benne azt a tudatot, hogy a falusi élet, az ottani nevelőmunka nem ördöngös mesterség. Természetesen, negatív jelenségek is adódtak. Előfordult, hogy az 53