Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1-2. szám - Minorics Tünde - Gonda Tibor: Gasztrokulturális örökségünk turisztikai hasznosítása
68 Új Dunatáj • 2015.1-2. szám Milyen összefüggés van a táplálkozáskultúra a közösségi identitás, és az örökségség között ? Ha a hagyomány fogalmából indulunk ki, akkor egy közösség számára jól bevált, fontos, szükséges és hasznos gyakorlatra kell gondolnunk, amit viszonylag hosszú időn keresztül ismétel, vagy ha el is távolodik tőle, ahhoz újra-meg újra visszafordul, és merít belőle. Ugyanakkor folytonosan alakítja ezt a gyakorlatot az éppen aktuális lehetőségeinek vagy szükségleteinek megfelelően. Amikor tehát a hagyományra gondolunk, akkor annak innovatív jellegére, a mindenkori közösség igényeihez történő alkalmazkodás folyamatára is gondolnunk kell. Mindez természetesen a helyi tudáskincsre épül, annak egyfajta újraelosztásával, ami nagymértékben segíti a helyi identitás erősítését. Ugyanakkor kitörési lehetőséget is jelenthet például a fejlesztésekből kizárt vidékek közösségeinek. Az örökség megőrzése tehát a közösségi értékek tiszteletét, ahhoz való ragaszkodást és azzal stabilitást nyújtó szemléletet feltételez, mely két mechanizmust, az új elemek beépítésének és a régi struktúrák megőrzésének egyensúlyát, koronként változó dinamikáját fejezi ki. A táplálkozáskultúra számos olyan mai példát mutat fel, ahol a tradíció a jelenkor életmódjával kapcsolódik össze. így az örökség nem egy tárgy vagy jelenség, amit kiragadunk az idő folyamából, és a szokás sem egy újra lejátszott előadás, hanem a ma élő ember számára átélhető valóság, egy lehetséges életmód. A legnemesebb értékekhez való igazodás, egyfajta törekvés is az adott táj, és az ott élő emberek hagyományos kultúrájára jellemző és természetes tevékenységeire, a tér és az idő, a múlt és a jelen, a modern és a hagyományos, azaz az ősök és az utódok egymásra találására. A helyi kultúra értékeinek folyamatos újratermelése a közösségi lét alapvető kritériuma. A kultúra jellegzetes mintáinak és értékeinek a továbbadása a nemzedékek között, az állandóan visszatérő ismétlődés az egyik legfontosabb mechanizmus a kultúrában. A hagyomány tehát a közösség kulturális memóriája, egy olyan emlékezettár, amely a közösség önazonosításához szükséges információkat tárolja. (Hoppál, 2008: 12) Napjainkban a helyi kulturális értékek szerepének növekedését, felerősödését tapasztalhatjuk. Úgy tűnik, hogy a közösségek újra felfedezik, hogy a helyi szintű problémák megoldásában a közösségek elsősorban magukra számíthatnak. Erősödik az etnikai tudatosság, a kulturális csoportok identitásának hangsúlyos felmutatása. Ugyanakkor a regionális együttműködésnek is a lokális közösségek szélesebb körben történő összefogása az alapja. Regionális tudat csak a kis közösségek erős lokális tudatára, azok önkéntes együttműködésére épülhet. Nem véleden, hogy az identitás fogalma előtérbe került a múlt század utolsó évtizedeiben; ez a fogalom
