Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)

2015 / 3-4. szám - Nagy Janka Teodóra - Szabó Géza: Egy szekszárdi asztalos dinasztia: a "Theisz-család"

62

Új Dunatáj *2015.3-4. szám

nak apjai korai halála vetett véget. Hogy a rászakadt adósságoktól megszabaduljon, az ügyes kezű legény beállt dolgozni a Füstös nevű helybeli asztaloshoz. Szívós munkával is évekbe telt, míg ismét önállósodott és feleségül vehette Bezerédj István kulcsárának, Szegedi Ferencnek leányát, Máriát.

A műhely egyre jobban ment: a vasúti építkezések, az őrházak berendezésének elkészítése során már két segéd és két tanuló is ott segédkezett id. Theisz Lőrinc mellett. A Bal-Remetén 1800 négyszögöl szőlőt vásárolt 1899-ben és a zenének is helye lett életében: a helyi tűzoltó egyesület tagjaként trombitán játszott a zenekarban. Városszerte ismerték és elismerték, úgyhogy amikor Wosinsky Mór, Tolna Vármegye Múzeumának első igazgatója felkérte a szekszárdi iparosokat egy-egy remekük bemutatására, az ő munkái is ezek között szerepeltek. Az általa készített bútorok közül egy szépen politúrozott kerek asztal a hozzátartozó négy székkel a család féltve őrzött kincse volt.

Fiát, Theisz Lörincet (1896-1987), leánytestvérei korai halála után a családi örökség egyedüli folytatóját, szakma- és zeneszeretete egy életen át végigkísérte. Gyermekként is mindig fabrikált valamit: vályogból téglát készített, „házat” épített, cséplőgépet faragott. A családi hagyomány szerint még járni is alig tudott, amikor apja házi muzsikálásai alkalmával az öntöttvas kályha lapos tetején már a ritmust verte. Első hangszere egyébként egy fából készült gyermekhegedű volt, amelyet a házuk utcai részét bérlő Fischof fűszerestől kapott. Eleven, érdeklődő gyermek volt: a szőlő, amit anyja az inasok segítségével művelt, gyakori színhelye volt csínytevéseinek. Az egyik alkalommal sajátkészítésű vízipuskájával segíteni akart a permetező inasnak, s mivel a permetes hordót nem érte fel, ráállt egy székre, amely kibillent alóla, ő pedig zsupsz, fejjel a hordóba esett1/! Éppen érdeklődő természete miatt akarták szülei taníttatni, amikor 1906-ban beíratták a szekszárdi Állami Főgimnáziumba. Festő akart lenni, mert a rajzot és az éneket nagyon szerette, az osztályban azonban mint egyedüli iparos gyerek nehezen találta a helyét. Végül visszatért apja műhelyébe, ahol elsajátította az asztalosmesterség alapjait, majd nagyapjához hasonlóan Pesten próbált szerencsét. Egy betegség miatt azonban haza kellett térnie és ettől kezdve apjával dolgozott: bútorokat tervezett, rajzolt, mert egyre több hálószoba- és konyhabútort, étkezőasztalt, széket rendeltek náluk.

Az első világháborúban árkászként végigjárta az orosz és az olasz frontot és - mondhatni hatalmas szerencsével - hazatért. Nem volt megrendelés, a szőlő alig termett valamit. Édesanyját 1919. március 3-án szélütés érte: bal oldalára megbénult. A házimunkát az apa, a műhelybeli teendőket pedig a fiú végezte. Aztán lassan