Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1-2. szám - Pomogáts Béla: Trianon a történelemben és a magyar irodalomban
Pomogáts Béla TRIANON A TÖRTÉNELEMBEN ÉS A MAGYAR IRODALOMBAN A trianoni döntések Mindazt, ami az első világháború után Magyarországgal történt, alig tudta feldolgozni a nemzet emlékezete. Az 1920. június 4-én megkötött trianoni szerződésről, amely a történelmi Magyarország területének nagy részét: azaz kétharmadát felosztotta szomszédai, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamai között, évtizedeken keresztül alig esett szó a második világháború után, pontosabban az 1947-es párizsi békeszerződés után, amely minden magyarországi reménykedéssel és várakozással ellentétben maradéktalanul helyreállította, illetve kisebb tekintetben Magyarország kárára és Csehszlovákia javára módosította a trianoni rendelkezéseket. A némaság és az elnémítottság persze nem jelentette és nem jelenthette, hogy a trianoni kényszerek fölött eltekintett volna a történelem. Egy veszedelmes sziklaszirt akkor is hajótöréseket idéz elő, ha a térképek semmiféle jelzést sem adnak róla, sőt így még veszedelmesebb és pusztítóbb, még több áldozata lehet. Ennek a trianoni hallgatásnak is voltak áldozatai. Nemcsak az egészséges magyar nemzeti tudat tartozott közéjük, amely nyilvánvalóan nem maradhatott súlyos kollektív traumáktól mentesen úgy, hogy a diagnózisra és a gyógyításra még csak sor sem került, s a nemzet egyik legszörnyűbb sebét az úgynevezett „proletár internacionalizmus” teljesen hitelüket veszített közhelyeivel próbálták eltakarni, az a seb vérzett és üszkösödött tovább. De a trianoni hallgatás áldozata lett a közép-európai népek megbékélésének és történelmi együttműködésének ügye is, anélkül ugyanis, hogy a trianoni tályogot felnyitották volna, ennek a kiengesztelődésnek és összefogásnak semmi esélye sem lehetett. A térség történetében a két világháború közötti évtizedekben végbement események azt sugallják, hogy egy igazságosabb békeszerződés (netán a kelet-közép-európai országok állami közössége, egy regionális konföderáció keretei között) talán elősegíthette volna a régió konszolidációját, és fékezően hathatott volna mind a nagynémet, mind a szovjet expanziós törekvésekre. Trianon, Mohács óta, a legfájóbb sebet ejtette a magyar nemzet testén, és teljesen természetes dolog volt az, hogy a Trianon utáni korszak magyar közvéleménye, nemcsak a hivatalos politika, hanem a szellemi élet és a magyarság legszélesebb tömegei sem fogadták el, fogadhatták el a diktatórikus békerendszer minden
