Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 4. szám - Szénási Zoltán: "Kell az áldozat!" - megjegyzések Radnóti Miklós és Sík Sándor kapcsolattörténetének utolsó fejezetéhez

52

Új Dunatáj • 2014.4. szám

hozzáteszi: ,,[A]z előbbi kérdésemre szépen kérem a feleletet és a megértést, amiért tévelygő és elvakult vagyok.”

A halál ténye végleg megsemmisítette a költő életben maradásához fűzött reményeket, s tragikus módon írta tovább a Nem tudhatom... zárlatát: bár elérkezett a béke, az ártatlanul szenvedő, bűntelen költő azonban elpusztult. Ennek a társadalmi igazságtalanságnak a kegyetlen tapasztalata is megszólal Gyarmati Fanni levelében. Sík Sándor válaszlevelét nem ismerem, viszont az a probléma, amelyre Gyarmati Fanni rákérdez, akonkrét történelmi szituáción keresztül lényegében avilágban működő rosszra vonatkozik. A történelem immanens igazságtalansága megkérdőjelezi a transzcendens igazság, s végső soron és kimondatlanul Isten létezését. A levélrészletben implicite tehát a teodícea, az istenbizonyítás kérdését veti fel. Melczer Tibor ezért nem ok nélkül értelmezi Sík kijelentését („Kell az áldozat!”) az 1944. március 26-án a Miatyánkról tartott sorozat záró De szabadíts meg a gonosztól című beszéde felől. Az imádság záró mondatát értelmezve Sík a gonoszt a szenvedéssel azonosítja, s bár a szenvedéstől való szabadulás vágyát természetesnek véli, utalva Jézus Getszemáni kertben elhangzó nagycsütörtöki fohászára, a (keresztény) emberhez méltónak a Jézussal való együtt-szenvedést s az emberiség bűneiért való engesztelő szenvedést látja.

Radnóti egyik utolsó verse, a Nyolcadik ecloga szintén a világban működő (örök) gonosz, a szenvedés kérdését állítja a középpontba. Joggal jegyzi meg a vers kapcsán Beney Zsuzsa: „A düh, a harag, a bosszú ótestamentumi istenét próbálja itt a jézusi szelídség Országával összebékíteni. Nem tudjuk megítélni, hogy sóvárgó, égető vágyból-e, vagy azért, hogy a próféták hite mellett annak a másik, felmentő, megbocsátó hitnek lélektani igényét is beteljesítse.” Az Ószövetség és az Újszövetség, a próféták (s velük együtt a költők) és Krisztus itt kétféle magatartás, a világban lévő gonoszra adott kétféle válaszreakciót képviselnek:

Csak hiszed. Ismerem újabb verseid. Éltet a méreg.

Próféták s költők dühe oly rokon, étek a népnek, s innivaló! Élhetne belőle, ki élni akar, míg eljön az ország, amit ígért amaz ifjú tanítvány, rabbi, ki betöltötte a törvényt és szavainkat.

Jöjj hirdetni velem, hogy már közelít az óra, már születőben az ország. Hogy mi a célja az Úrnak, - kérdém? lásd az az ország. Útrakelünk, gyere, gyűjtsük össze a népet, hozd feleséged s mess botokat már.