Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 2-3. szám - Csehy Zoltán: Simiola edidit exemplum: (A majom, mint jelkép a humanista költészetben)

74

Új Dunatáj «2014.2. szám

Magyarul:

Rókakölyök lompos farkával söpri a port föl.

„Nem húz ekkora súly?” - szól a majom s vigyorog.

„Ezzel a hátsómat fedem el - szólt vissza a róka -mért mutogassam, mondd, ronda, pucér fenekem?”

Színigazat mondott: mert százszor jobb, ha a bőség ékít, mint ha hiány meztelenít, csupaszít.

Kisebb vétek az eltékozlásnál a fukarság,

mert hasznunkra lehet olykor a sok nagyon is.

A költemény ősforrását nem nehéz megtalálni, Phaedrus egyik meséjének (App. 1.) ödetes parafrázisáról van szó:

Vulpem rogabat partem caudae simius,

Contegere honeste posset ut nudas nates;

Cui sic maligna: „Longior fiat licet,

Tarnen illám citius per lutum et spinas traham,

Partem tibi quam quamuis paruam impartiar.”

Magyarul Terényi István fordításában:

A rókát kérte egy majom: adjon neki A farkából, hogy elfedhesse alfelét.

Az így felelt: „Ha még oly hosszú volna is,

Inkább hurcolnám sárban, tüskön-bokron át,

Mintsem hogy egy csipetnyit adjak én neked.”

Zsámbokynál a majom a paráznaság és a bűn jelképévé válik, ahogy a farkatlan majom Hugo de Sancto Victorenál a sátán jelképe lesz. A farkas és a farkatlan majom „konfliktusa”, elkülönülő jelentésköre már Martialisnál szerepel, de nem nyer különösebb metaforikus töltetet:

Callidus emissas eludere simius hastas, Si mihi cauda fórét, cercopithecus eram. (14, 202.)