Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 2-3. szám - Csehy Zoltán: Simiola edidit exemplum: (A majom, mint jelkép a humanista költészetben)
Csehy Zoltán • Simiola edidit exemplum 71 elsődlegesek. Ilyenre bukkanhatunk Pliniusnál (Ep. 1, 5), aki egy M. Regulus elleni kirohanásban beszél a „sztoikusok majmáról”: „Rustici Aruleni periculum foverat, exsultaverat morte; adeo ut librum recitaret publicaretque, in quo Rusticum insectatur atque etiam ‘Stoicorum simiam’ appellat, adicit ‘Vitelliana cicatrice stigmosum.’” Szepessy Tibor fordításában: „Az ő lelkén szárad Rusticus Arulenus veszte, még ujjongott is a halálán, úgyannyira, hogy nyilvánosan felolvasott és közzétett egy Rusticust pocskondiázó iratot, melyben „sztoikus majomnak” bélyegzi, azzal tetézve, hogy „vitelliusi heg éktelenkedik rajta.” Hasonló metaforikus töltettel szerepel Sidonius Apollinarisnál az „oratorum simia” (a szónokok majma) fordulat (Epist. 1,1,2). Julius Capitolinusnál a História Augustában pedig ezt olvashatjuk: „Titianus orator dictus est simia temporis sui, quia cuncta imitatus esset.” (Maximinianus iunior, 27): vagyis Titianust, a szónokot saját kora majmának tartották, mert mindent utánzott. Témánk szempontjából különösen fontos jelenségre hívja fel a figyelmet Ernst Robert Curtius: ez a jelenség pedig a simia és a simius szó metaforikus elkülönülése a középkori szövegekben.13 Curtius a simia szó bizonyos típusú előfordulására tizenöt példát vonultat fel, ezekből mindössze ízelítőül álljon itt néhány: John of Salisbury szerint a matematika a természetfilozófia majma (simia naturalium philospohorum), Iosephus Iscanus De bello Troiano című versében az utánozó majomról beszél („simulatrix simia”), Alanus ab Insulis nagy szónoki erővel kérdezi: „Quid saeculares dignitates, nisi dignitatum larvae et simiae ?”, vagyis: ugyan mik a világi méltóságok, ha nem árnyai és majmai a méltóságoknak? Johannes de Altavilla szerint „Simius humanae naturae simia”, vagyis „a majom az emberi természet majmolója”), Petrus Blesensis pedig a sört tekinti a bor majmolójának („simia vini”). Összegzésképpen arra a következtetésre jut, hogy a simia szó jelölhetett személyt, absztrakt fogalmat vagy artefaktumokat, amennyiben összefügg a színleléssel. A valódi majomból (simius) simia lesz, amennyiben ember utánoz. Curtius szerint tehát az utánzót nevezzük simiának, aki saját elmeéllel nem rendelkezik. Ezt a megállapítást vonatkoztathatjuk Janus Pannonius epigrammájára is. A korai humanista költészetben is előfordul a simia szó metaforikus értelemben. Néhány példa: Bongiovanni de Cavriana szerint a majom a sátán mimusa („Ridens alios mimus Sathane vocitetur / Simia”. Anticerberus 2, 33), azaz az állat 13 Emst Robert CURTIUS, Evropská literatura a latinsky stredovék, Praha, Triáda, 1998, 577-580.
