Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 2-3. szám - Pomogáts Béla: Magyar zsoltárhagyomány
42 Új Dunatáj • 2014.2. szám közösségiek, az erdélyi magyarság mindinkább veszélyeztetett nemzeti kultúrája és identitása miatt. A zsoltáros versek, mondhatni, Dávid király zsoltárai óta mindig tragikus színezetet kaptak, egy emberi közösség, korábban a zsidóság, később a kereszténység, a mi irodalmunkban a magyarság veszélyeztetettségének tapasztalatait és a nyomukban megjelenő kollektív szorongást fejezték ki. Korai költészetünktől kezdve, Kölcsey Ferenc Himnuszin és Vörösmarty Mihály Szózatin át Ady Endre, Babits Mihály, József Attila, Reményik Sándor és Dsida Jenő költészetéig (és tovább) a történelmi veszélyeztetettségnek ez a tragikus érzése, ez a fájdalma szinte állandó motívumként (mondhatnám: „Leitmotivként”) járta át irodalmunkat. A psalmus-hagyományt költészetünk egyik leginkább meghatározó és ösztönző tradíciójának és poétikai örökségének kell tartanunk.
