Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 2-3. szám - Serfőző Simon: Semmi sem úgy van (2. rész)
Serfőző Simon • Semmi sem úgy van 23 Visszamentünk a sátorba. Erre megint rázendítettek a cigányok, aki aludt is felébredt. Közben hurkát, kolbászt szolgáltak fel: hamarosan reggel lesz, a vacsora hol volt már! * Alig tudtuk kipihenni magunkat. Pedig délután hazaérve, lefeküdtünk hamarosan. Jó, hogy néhány nappal ezelőtt vettünk egy olcsóbb fajta kanapét, amit szét lehetett nyitni, s ezen már elfértünk, nem úgy, mint a campingágyon. Ennek ellenére nem volt elég az éjszaka, a délelőttöt is hozzáaludtuk. A fejem kába volt, pedig nem ittam sokat. Mondatfoszlányok jutottak eszembe, ki mit kérdezett, mivel bocsátottak útra, mikor induláskor kikísértek a kapun. Anyám arca jelent meg előttem, mellette apámé. Ott hagytuk őket magukra. Osszeszorult a szívem, mikor belegondoltam, milyen érzése lehetett akkor anyámnak. Ott sírt az egyik fába kapaszkodva. Ki tudja, mikor lát megint. Az se lehetett könnyű elviselnie, amikor a pénzt beleszámoltam a markába. S el kellett hogy fogadja, hiába röstellte, különben nem tudta volna fizetni a tartozásait. Visszaadja ő azt nekem kétszeresen, addig aligha lesz nyugta. Én viszont örültem, hogy segíthettem. S nyugodt lehetett, mindenki kívánságát kielégítette. A cigányok húzták a vonókat inukszakadtáig. A lagzilesők se panaszkodhattak az árokparton, anyám ellátta őket. Aztán eszembe jutott Franci néném, aki megkérdezte, hová megyünk nászútra? Szerencsére kisegített, mert válaszolt helyettem:-Jó messzire, biztosan. Erre bólintottam, mert mit mondtam volna? Hogy sehova? Megyek majd az utcákat járni, gyűjteni az előfizetőket. Oda megyek. Ha nem is sokáig. Befejezem. Csak milyen új munkába fogok utána, még azt nem tudtam. Bori meg hajtja a varrógépet. De ezt szégyelltem volna bevallani. Gondoljon Franci néném azt, amit akar: milyen jó sorunk van! Mert azt gondolja, lerí róla. Csak tudnám, miből? Szerinte a szüleim lennének olyan gazdagok, hogy abból a gazdagságból nekünk is jut ? Tudhatja, hiszen nem tartottuk titokban, anyám a városi bérházakba jár takarítani, s a jószágok után lát még valami kis hasznot. Az meg kell a konyhára. Apám kulimunkásnak mondja magát. Kap érte egy kis megélhetési pénzt. Világ életében földművelő ember szeretett volna lenni. Akkor többre telne. Amiről csak ábrándozhat, hiszen mostanra semmije sincs. Ez lenne az a nagy gazdagság?
