Új Dunatáj, 2013 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1-2. szám - Decsi-Kiss János: Magamnál tovább
Decsi-Kiss János MAGAMNÁL TOVÁBB Én bírok csak versemnek hőse lenni, első és utolsó mindenik szavamban, a mindenséget kívánom versbe szedni, de tovább magamnál sohasem jutottam. Babits Mihály után szabadon. Mindenség? Szakrális dimenzió. ízlelgetem a számomra új fogalmat. Új ? Vége a műsornak. Két óra következik . Híreket mondunk. Már nem tudom hallgatni, csak szépre vágyom. Nincs külön jobb és bal oldali kezem ereje. A t.ház mégis ketté osztatta az országomat. Amiről a híreket hallom, hallom ez tudatosul bennem. Elhiszem. Minden szavukat. Nézem a jobb és a baloldalinak mondom kézfejeimet. Sebességet váltok. Lekapcsolom a rádiót. Tovább akarom hallani magamban: szakrális dimenzió. Hallom. Hallásból van a hit is. Kisbetűvel, nagybetűvel. Hit. Míg megrágom magamban az új szókettőst kiderül, hogy benne élek. Olyan méretű, nagyságú térben,dimenzióban, ami túlnő a karjaim széttárt valóságán. Ez nem a sárga csekkek, a rezsicsökkentet élet tere. Benne élek. Jó akaratból juttatott gépkocsimat az elkerülő útra kanyarítom. Nem akarom a város zaját. A magam dimenziójában akarok haladni. Ebben a kiterjedésben mozogni. Fel és le. Csillagok és a siralom völgye között. Lassú, nehezen emészthető tempóban. Templomba olykor. Fény és árnyék jobb és bal kezem felől. Nálam a kormánykerék. Volán. Tőlem függ merre fordítom. Lassítok, gyorsítok szabad akaratom szerint. Szabad akarat. Szabad, vagyis nem függ mástól, mások akaratától. Magamtól. Mit akarjak? Mit akarhattam eddigi életemben? Már a születésemet sem én és úgy akartam, amint, ahogy a világra jöttem. Olyan dimenzióba, amit elsodort a történelem. Parasztok közé. Anyám sokat szenvedett miattam. Ma 89 éves. Értem szenved. Fizet a mindennapi kenyeremért. Apró fehér dobozba, vagy máskor csak úgy meztelenül dugja a zsebembe, összegyűjtött garasait. Apám 85 éves meg akarta tanulni a „nagylászlói” gondolatot,ha léte lemerül, ki imád tücsökhegedűt és főleg ki viszi át fogában tartva, a szerelmet a túlsó partra. Kínozza a túlsó part tudása. Engem is, bár tudom, hiszem ott kezdődik az örökkévalóság. Az egy más dimenzió. Ez meg a szakrális, amiben megadatott ezzel a ténnyel élnem. A szentségét! Nagyapámtól hallottam gyakorta, ha valami dühítette: a szakramentumát. Na akkor mit is? Miben élek? Szakrális dimenzióban? Értelmezem és közben sárguló repcetáblák között halad utam. Nyári kánikulában. Április végén. Pár héttel ezelőtt hóvihar söpört végig Európán. Begyűrűzött hazánkba is. Felkészülten senki nem várta a tavaszi telet.
