Új Dunatáj, 2013 (18. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3-4. szám - N. HORVÁTH BÉLA 60 ÉVES - Tverdota György: Horváth Béla köszöntése

74

Új Dunatáj *2013.3-4. szám

őrzésére figyelmeztette az ünnepeltet. A kultúra azonban nemcsak a szellemi térben, de időben is egységes. Garay János városa tegnap és ma is jelentős értékekkel gazdagítja irodalmunkat. Ez késztette Horváth Bélát arra, hogy kivegye részét a tragikusan korán eltávozott költő, Baka István és a Szekszárdról indult és jelentős életművet maga után hagyó Mészöly Miklós örökségének ápolásából.

Tájékozódása természetesen ennél is széleskörűbb, legyen szó Pákolitz Istvánról, Csorba Győzőről, Szepesi Attiláról, vagy éppen Jeszenyinről vagy Malamudról. Tudományos minősítésének emelkedő rangfokozatai mindazonáltal József Attilához kapcsolódtak,^ líra logikája című József Attila-monográfiájának 2011-ben odaítélt akadémiai doktori címmel bezárólag. De mi, a magyar kultúra és az irodalomtudomány napszámosai tudjuk, hogy ezeknek, a közkatonák és legjobb esetben is csak tisztesek vagy uram bocsá’ tiszthelyettesek mellére tűzött minősítéseknek, ahogy a sűrűn sorakozó elismeréseknek is, az igazi értelme abban a szakmai hitelbiztosításban van, amire a köz érdekében végzett munkánk hatékonyságának fokozása érdekében van szükségünk. Azért például, hogy a szakma legkiválóbbjai szívesen részt vegyenek a szekszárdi tudományos rendezvényeken, hogy publikációikat vonakodás nélkül felajánlják a helyi időszaki fórumnak, az Új Dunatájnak, vagy esetleg valamely itt szerkesztett kötetnek.

Ilyen feladatok elvégzésében, a házigazda szerep ellátásában Horváth Béla pályáján igazán nem volt hiány. Ezt én, aki kedvezményezettje lehettem az általa szervezett színvonalas konferenciáknak, eszmecseréknek, tanúsíthatom, noha Béla természetesen mindig érdemi munkát várt cserébe a szekszárdi szíves látásokért. Neki köszönhető, a megszámolni is nehéz József Attila-konferenciáknak, hogy a szegény ferencvárosi költő, ha csak halála után is, de otthonra lelt vetélytársa, Illyés Gyula és fájdalmas módon ellenfele, Babits Mihály pátriájában. Rendezvények dolgában persze sem Illyésnek, sem Babitsnak nem lett volna oka panaszra. Két konferencián szerveztünk is számukra békés találkozási feltételeket a proletár költővel. Ahogy a tudós eszmecserék szüneteiben, nem egy borkóstoláson magam is kezet foghattam szellemi életünk számos kiválóságával, olyanokkal, akikkel kerestem a kapcsolatot, de olykor talán olyanokkal is, akikkel egyébként nem nagyon kerestük egymás társaságát: Fejtő Ferenctől Szabolcsin, Németh G. Bélán, Domokos Mátyáson át a nemrég elhunyt Görömbei Andrásig nagyon sokakkal. A sorból csak a hanyatló egészségű Mészöly Miklóssal való találkozás lehetőségét emelem ki külön is, akit Józsi bácsi, a Bartina oldalába vájt boros pincéjében „nagyuram”nak szólított. Nehéz lenne leltárt összeállítani azokból, akik jelenlétükkel, aktivitásukkal megvalósították azt, amiről írásom kezdetén beszéltem, a magyar tudományos élet békés és önkéntes decentralizálásához való hozzájárulást. Publikálásra átengedett kézirataikkal ennek a hajlandóságuknak írásos bizonyítékát is szolgáltatták.