Új Dunatáj, 2013 (18. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3-4. szám - 130 ÉVE SZÜLETETT BABITS MIHÁLY - Babits Mihály: Személyi ügy?

BABITS MIHÁLY

SZEMÉLYI ÜGY?

Hallom, lezajlott a nyári Ady-vita, amit egy bulvárd-hetilap a Kosztolányi hírhedtté vált cikke körül jegecesített ki, s hallom azt is, hogy a hetilap szerkesztője, az ismert zsurnáliszta-költő, mintegy összefoglalva a disputát, engem is azok közé sorol akik titkon és szívük mélyén talán helyeslik az Ady-koszorú megtépázását s együttéreznek a halott költő hiénáival s Zoilusaival.

Személyi ügy ez? Felháborodást és tiltakozást érdemel? Vagy szótlan megvetést?

Kinek van joga azt hinni hogy másként vélekedem mintahogy írok? Adyról sokszor és sokat írtam, a legrégibb időktől máig, és mindig egyformán. Az elsők közt voltam akik zsenijét ismerték s bámulták. Versben és prózában emeltem magasra baráti nevét. Halála után hangos szóval védtem meg emlékét óvatos némaság s akkor hatalmas ferdítések ellen. Később én is megbélyegeztem a méltatlan lármát mely üres primadonna-kultuszt űzött alakjával, s iparkodtam föltárni e körülugrált és körülrugdalt bálvány mögött az igazi Adyt, a nagy költőt, akiről a lármában szinte mindenki megfeledkezett. Ki mutatta őt meg mélyebben mint én? Ki hatolt türelmesebben s nagyobb tisztelettel költészetének titkaiba? Vizsgálataim alakját a legnagyobbak mellé szökkentették: szimbolizmusát a Dantééhoz hasonlítottam, s ki tudhatja jobban nálam, mit jelent ez?

Nem titok hát, hogy mit gondolok Adyról; s hogy ez a véleményem Kosztolányi cikkének hatása alatt sem változott, maga az a nyilatkozat bizonyítja amit e cikk olvasása után azonnal lediktáltam feleletül. Hangsúlyoztam hogy nem értek egyet Kosztolányival; hogy Adyt most is a régi magasságban látom; figyelmeztettem a kritikust arra, hogy Ady hatalmas szimbólum-épületét egészében kell megítélni s hogy így-tekintve még jelentéktelenebbnek-látszó versei is nagyságot és fontosságot nyernek: kiemeltem, mennyi szépet érzek még azokban a strófákban is, amiket Kosztolányi elrettentő példák gyanánt idéz. Sőt megmutattam az ember-Adyt ért vádakkal szemben hogy ez az »ítéletnélküli és féltékeny költő« jó társ és kitűnő kritikus tudott lenni.

Lehetett volna-e határozattabban, félreérthetetlenebbül megjelölni álláspontomat ? S mégis ez a nyilatkozat azt a hatást kelthette vagy úgy volt beállítható, minthogyha... Nem, ez nem csupán személyi ügy: ahol a visszhang ily különös játékot űzhet, ott valami nagy abnormitásnak kell lenni magában az irodalmi tájalakulásban... Ami a dologban személyi rész, azt könnyen el lehetne intézni: elég volna