Új Dunatáj, 2012 (17. évfolyam, 1-2. szám)

2012 / 1-2. szám - Tórizs Eszter: Vágó Márta és Harmos Ilona: Az emlékezés lehetőségei és stratégiái József Attila és Kosztolányi Dezső alakja körül

Tórizs Eszter • Vágó Márta és Harmos Ilona

51

és kendőzetlen őszintesége esetleges pironkodásra adhatott volna okot a szerző részéről: „Az ilyen halálraszánt írás leleplezi, kiszolgáltatja az emlékezot, jobban más írásnemünél.”2 - írja. A halál mint a másik halála Vágó Márta számára az irodalmi hozzáfordulás egyik alapmozzanataként jelenítődik meg, egyfajta lehetségessé tételként, az emberen túl a költő, az író alakjának felismeréseként definiálódik. A memoárban többször előfordul, Ady Endre költészetének elismerésével kapcsolatban, hogy Vágó Mártát csak Ady Endre halála után kezdte foglalkoztatni költészete.

Majd pedig a szöveg egyik fontos pontján, Thomas Mann látogatása után - amikor betiltották a költő köszöntő versét - hivatkozik József Attila ismét a különös összefüggésre, melyet Vágó Márta állított fel tudtán kívül, a halál és a költőként való elismerés között. Illetve jelzésértékű az is, hogy itt már József Attila is ugyanezzel a szemléletmóddal méri önmagát:

„Megint kifosztottak abból a kevésből, amim lehetne - mondta. - Tudom, hogyha nem leszek, sokan fognak velem foglalkozni. Különösen te sokat fogsz velem foglalkozni, emlékszem, hogy Adyval is hogy foglalkoztál. Németh Bandi is, sokan. De mégis szörnyű ezt magammal elintézni, hogy életemben nem kerülhetek fel. Hogy semmit, semmit sem érhetek el!”3

Jacques Derrida említi a Mémoires Paul de Man számára4 című írásában, a valakiről való beszéd szükségképpen megköveteli a hozzá és a vele való beszéd lehetetlenségét, és csakis a róla való beszédet teszi lehetővé. A memoár megszületése tehát a halálhoz kötött, és mint ilyen, szoros kapcsolatban áll a gyásszal. Tulajdonképpen az emlékirat legelső tagmondata deklarálja az alapszituációt, amelyet Derrida egy memoár megszületéséhez köt: „Miután József Attila meghalt...”5 - írja Vágó Márta, ami egyértelműen az Adyhoz való hozzáfordulással analóg.

Kosztolányi Dezsőné „regényes életrajza” hasonlóan jár el, bár áttételesen, hiszen az emlékezés szövege Kosztolányi születésének körülményével kezdődik. Viszont az első fejezetcím elé Kosztolányiné beilleszt három versszakot férjének Itt fekszenek csodásán ők kezdetű verséből, idézem:

Itt fekszenek csodásán ők, hol annyi búza, bor van,

2 Uo.7.

3 Uo. 319.

4 Derrida, Jacques: Mémoires Paul de Man számára. Jószöveg, Budapest, 1998.

5 Uo. 9.