Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 1-2. szám - Kis Pál István versei
Kis Pál István ... SIMEON ... Sarkain ülve guggol órák óta, térdeit szorosan átkarolva... Vár. Érzi, a hólyagja már feszül, no, de nem baj... azért itt még egy-két órát elül! Nem halsz meg, mígnem láttad! Ezt súgta a Fényesarcú. Rajta hát, hadd lám a kis Józsikát... vagyjóshuát? A lábánál almaboros flakon, alig lötyög már benne értelem, nézi, s bámulja a körforgalmat, szédül, rohadtul szédül! Na, igen! Az élet, csak egykörnyi végtelen! A zebránál töpörödött asszony, feslett ruharongy, fűződen cipő, szájsarkában ránc, égő cigaretta, oldalán a férfi, zománcavesztett, horpadt kályhacső... Babakocsit tolnak, frissen guberált limlommal telit, a három nyűtt keréktől csak sántán elnyakló sikongásra telik... Ok azok - rántja talpra a felismerés -, elibük tántorog, s az asszonyt félretolja.
