Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)

2011 / 1-2. szám - Tóth Csilla: Márai Sándor: Bolhapiac

Szabó Zoltán, Fiatal Magyarország), mások azonban a művészi módszer középpontba állítását, a művészi önvallomás, önleleplezés gesztusát emelték ki (Thurzó Gábor, Erdélyi Helikon; Nagy Endre, Nyugat). Sőt, a Napkelet kritikusa egy elegáns párhuzammal egyenesen az igazi Márai, vagyis „a mai élet riportere” megnyilvánulásának, a polgár vallomása után most a művész vallomásának fogta fel a kötetet (Dénes Tibor, Napkelet, 1935, 3. sz. 189-190); de szinte minden kritikában előfordult a riportszerűség vagy a korrajz fogalma. Nyilvánvaló, hogy a mű befogadása társadalmi kontextusának megváltozásával a „polgári arcképcsarnok” olvasási lehetősége elveszik, és ez talán érv lehet az illusztrációk elhagyása mellett. Ugyanakkor a textus felől a cselekmény, illetve a kontextus felől a társadalomkritikai olvasat lehetőségének hiánya felerősíti a kötet kísérleti, játékos valamint „meta”-aspektusait, fontossá válnak a metaszövegként olvasható írások.

A szövegek képszerűsége valóban egy-egy városi figura leírásából fakad, a novellák cselekményét a dokumentarista-szatirikus leírás váltja fel. A középpontban egy-egy alak áll (pl. az orvos: Az első vizit-, a bíró: Az apparátus-, a heroinista utcalány: Teddy, az ismerős: Ismerős-,a betegségbe menekülő kispolgár: 37,4 stb.), sokszor a cím utal a figurára

Mártonfai Dénes MÁV