Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 1-2. szám - Jánosi Zoltán: Platón a középcsatár!
Jánosi Zoltán • Platón a középcsatár! 71 ötletes versformába kényszeríti bele az összes megidézett költőt. Az emlékezések, a stílusimitációk, a létutánzások, a továbbírások, az áthajlítások, az életkép-kreálások azonos formába zárása egyes versszakokban hangulatos, sűrű és világos értékű telitalálat mégis (Leköt a létezés. Kormos István sakktáblája, Egy jobbízü hazából. Simonyi Imre újra a Kék Macskában, Test és talaj. Sziveri János: hegek, prae és post), másutt a tetszetősebb felszín alatt a mélyebb üzenetek hiányát mutatja (Nagygáspárni ment). Szólni tehát jobbára azokról a versekről érdemes, amelyek emléket hagynak az olvasóban, vagy azokról a versszakokról, amelyekre büszke lehetne az „eredeti” szerzőjük is. A kitűnően imitált soroktól egészen a teljes versekig terjednek a friss esztétikai élményt jelentő egységek, talán mégis a szövegekből gyakran „kiütő” egyedi versszakok (a kapásból lőtt gólok) a legemlékezetesebbek. A „nézem az arcát pókhálóval / szőtt anya-szemét s ahogy nézem / nagy eső támad, a fák térdig vízben / vándorútra mennek balladaképpen” versszakra például az imitált arc is, a Hervay Gizelláé, elégedetten bólinthatna rá. Hasonló a Fodor András nevében született Néma jelszóra hirtelen című vers utolsó szakasza is. De ilyen a Szaniszló szerint a másvilág (Kálnoky holtidényben) hetedik versszaka, vagy a Történelemszünet (Rózsa Endre szavához) harmadik szakasza is. S mindenképpen teljes terjedelmében kell idézni a Simonyi Imre-átírásnak: az Egy jobb ízű hazából. Simonyi Imre újra a Kék Macskában című alkotásnak e strófáját: „Megint együtt a régi köz-hasznú társaság. / Mit nekik adósság, láz, emelkedő adó, / elő a paklit, riadó, jönnek az éjfél-táji lányok, / semmi önmérsék, ez az éj is átmuzsikálható.” Ezekkel a versszakokkal Turczi István egyértelműen azt igazolja, hogy ha az egyes szakaszok nem is állnak mindig össze teljes verssé (valószínűleg nem is akarja ezt szerzőjük), de teljes mértékben képes közvetíteni a megidézett költők és korok atmoszféráját. Szinte árad a sör és a pálinkaszag például a Test és talaj című, Sziveri János-allúziókat feltáró műben. Ez a hangulatos, sűrű és lényegelvű pillanatkép így indul: „A temerini Vadász kocsma hűvösében / egy asztalnál Sziveri, Zalán, Zivlak és Frost, / csordultig teli korsók közt szomjazok / menteni a még menthetőt: prae és post.” A Leköt a létezés (Kormos István sakktáblája) indító versszaka szintén annyira kitűnő imitáció, hogy akár egy Kormos-kötetben is olvasható volna. Nyilvánvaló, hogy ilyen szakaszokat vagy sorokat teremteni csak a teljes életművek ismeretében és a stílus apró részleteihez hajolva lehet, s ekkor is csak a megfelelő költői érzékenység és kifejezőképesség birtokában. A Kormosra emlékező versszak tökéletesen utánozza a Yorick-arcú ember nyugtalan zsenialitását, a teljes létre rávillogó tekintetét, és ezen át a Kormos korszakában új lírát teremtő, félreismerhetetlen szavú erőfeszítést is: „A Szecska zuzogó, szagos vizében ülnénk. / Felhőfalkában, hol a víz köpenyeg gőz, / Sós veríték és vállcsontok ropogása, / sakktáblánkra szitálva hull az ősz.” Stílus és világkép hasonlóan jó megragadása szemlélhető az Alma árulja el az áldozat kilétét című
