Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 3. szám - Cserjés Katalin: Dinamit - Változatok, betekintés, réseken át ( eddigi hagyatéki publikációink legösszetettebb képlete )
34 Új Dunatáj • 2011. NOVEMBER Botond A Könyv és a Pálcika című rajzsorozata jelentette, amelyet Hajnóczyval közösen illesztettek a dráma végére. Közvetlenül eme munkamegbeszélések után utazott le az író a Balatonra.22 Véleményem szerint egyfelől Reményi József Tamás nem állítja a Last train utolsó-szöveg voltát, csupán dátumokat rögzít, továbbá, műfajából - Hajnóczy-szinopszis, rövid összefoglaló - nem következik a Dinamit sorsának részletező tárgyalása; másfelől egyetértek Szerdahelyi Zoltán sorrend-állításával. Mindez azt jelenti, azt igazolja, hogy a Paál-levélben szereplő postumus monodráma - a Dinamit. Ennek végbe vitelén, illetve z gyermekfilm (lásd Vázlatfüzet 15. oldal, zárójeles közlés, magától értetődően nevezi a későbbi „képregényt” gyerekfilmnek) vagy később: a képregény színpadi térbe illesztésén töprengett a szerző Füreden, az utolsó napokban. A továbbgondoláshoz fontos lesz megvizsgálni Bognár Botond és édesanyja visszaemlékezéseit a rajzsorozat létrejöttéről, a Hajnóczy s a hétéves gyermek közt lezajlott munkamegbeszélésekről. Mindenekelőtt a rendelkezésre álló Szerdahelyi-féle interjúk újraolvasására, mélyelemzésére gondolok (milyen beszélgetést hallgathatott végig a kisfiú a betegágyon; milyen megbeszélés zajlott ezt követően közte és az író között), de úgy vélem, a Bognár-család tagjai ma is elérhetők, felkereshetők, kikérdezhetők. Jegyzeteimet lezárandó, észrevételezem, hogy többszörös kapcsolatrendszer látszik fölrajzolódni kitűzött sarokpontjaim közt. Latinovits Zoltán, a Dinamit vágyott szereplője és megélesztője a Ködszurkálóbzn úgy írja le a drámaszöveg színpadra tételét, színészi (rendezői) megelevenítését, mint organikussá tételt, szülést, létrehozást, teremtést: A semmiből valamit csinálni: ez minden alkotó-, teremtőfolyamatban közös. (...) A színész önmagával és szerepével áll szemben. Az alkotófolyamatban átélő képességével, fantáziájával és szaktudásával másik életet teremt. A drámaíró szemben a halállal, félelmének elűzésérejátékot teremt. A rendező szemben a szerző művével, a műben rejtező gondolatokkal és indulatokkal, segítőtársaival együtt egységes, életőrző játékot képez a közösség reményeinek és hitének élesztésére. (202-203) holott megvallja: A játék nekem voltaképpen nem öröm, hanem gyötrelmes kifejezési forma. Szerepeimet nem eljátszom, hanem megszülöm. (15) s „vajon megállja-e helyét a műved, a széles síksággal és a tengerparttal szemben f - idézi Latinovits Walt Whitmant (199). 22 Szerdahelyi Zoltán interjúja Mátis Líviával, 17. lábjegyzet, 67.
