Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)

2011 / 3. szám - Horváth Tivadar: Atilla etűdök

14

Új Dunatáj »2011. november

megbuktatták, azóta nem hallottam róla. Ez komoly, öregem, mondom neki, kérsz egy kávét? Kösz, válaszol, és rázza a fejét. És, na, szóval ugraszi Ugrok.

(2.6)

Somló néni lakásában egy cigánycsalád lakik, a Gyula meg a gyerekei. Sokan vannak, sokat kiabálnak. A Vértessy néni lakásában egy helyes fiatal pár, a fiú zongorázik, a lány nem tudom, mit csinál. Szevasztok, köszönök nekik, sietek valahova, ők is sietnek, udvariasan mosolyognak, a vállukon bicikli. Egyszer beszéltünk pár szót. Szevasz, mi van, köszön rám a Gyula, te irogatol? Ja, Írogatok, mondom, és igyekszem hátrébb lépni, hogy ne leheljen rám. Az jó, mondja, Írogassál csak! És szojjá, testvér, ha baj van, bíztat, száz cigányom van! Jó, majd szólok, mondom. Szójá csak nyugodtan, haver. Szojjá és szójá. Elöl hiányzik pár foga. Kissé be van nyomva, ilyenkor barátkozik, egyszer meg is puszilt. Ha józan, kimérten vonul a hófehér zakójában, ha részeg, üvöltözik. A fia meg a haverjai a kapu előtt szotyiznak. Néha lehallatszik a zongorázás Vértessy néni lakásából. A szili meg a férje, a pékek közben elköltöztek, mert ki lettek rakva a pékségből, leépítés miatt.

(3.6)

Utoljára húsz éve láttam a Pásztort. Nagyjából minden minimum húsz évvel ezelőtt volt. Vagy negyven. Húsz és negyven. Jött szemben az Izabellán. Valaki, de kicsoda. Ez meg ki. Ez a Pasztuh, nem lehet, hogy ne, csak össze volt valahogy, nem is tudom, töpörödve. Egy darab töpörtyű. Veled meg mi van? Az volt vele, hogy egyszer nem nyílt ki az ejtőernyője, illetve, mondja nagyon lassan, kinyílt az ernyő, de nem rendesen, összegabalyodott, és a Pásztor kétszáz métert zuhant. Túlélte, összetákolták, ilyesmi, érdekes, nem emlékszem pontosan arra, hogy mi is történt vele. Hogy mit mondott, csak arra, ahogy mondja, lassan és mosolyogva. Mosolygott.

(1-5)

Hazarepültem Berlinből, pár nap múlva vége lett ennek a minek is. Rendszer, cécécépé. A tömeg átmászott a túloldalra, nekiindult néhány százezer keletnémet, és átgázoltak a falon. Ha ennyi ember elindulna, egyszerűen átmennének a falon, mondtam vacsora közben Irénnek. O meg csak nézett rám. És törülgette a szemét. Azt így nem mondta, hogy kommunista lenne, valahogy rosszul is állt volna neki. Én ugrattam, viccelődtem vele, ő pedig mosolygott és sírt egyszerre. Meghalt pár évre rá, mondtam már? Nem tudtam kiutazni a temetésére.