Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1. szám - Kisistók Judit: "Yorick Pehotnij fogadott fivérek"
92 Üj Dunatáj • 2010. MÁRCIUS latkozásaiban valamivel visszafogottabb Baka képe rajzolódik ki a versekből. Ahogy ő írja, „Búcsúzom tőletek barátaim ti /kik elfecsegve minden titkomat/csak egyet nem mondhattatok ki/a legnagyobbat a Titoktalant”. Azzal, hogy Búcsú barátaimtól című versében Baka két alteregótól búcsúzik, magát Yorickhoz közelíti, hiszen ő is nem létező személyekkel ápol fiktív kapcsolatot, akárcsak a bolond Hamlettel. Ebben a két sorban megfogalmazza azt is, hogy minden titkát elfecsegték álarcai, azaz egész belső világát verseibe helyezte maszkjain keresztül. Ebben áll Fried István14 és Fűzi László15 tanulmányainak igasága: Baka személyessége valóban szerepversein keresztül tudott kiteljesedni, szüksége volt rájuk. Az álarcok különbözőségének szükségessége abban a komplexitásban rejlik, miszerint lehetnek olyan gondolatok, melyek verbalizálására egy karakter nem képes, nem elég, vagy a túlzott összetettség megtörné személyisége egységét, így elfedve, sőt megsemmisítve a maszk lényegét. Előkerülhetnek olyan témák, melyek az egyik álarc jellemétől olyan mértékben eltérnek, hogy elkerülhetetlenné teszik egy másik életre hívását. Amikor azonban a költő feltesz egy álarcot - mondjuk Yorickét - óhatatlanul is eggyé válik vele, hiszen rajta keresztül beszél, és mikor magára ölt egy másikat - mondjuk Pehotnijét - akkor abban már megmutatkoznak az előző maszk jegyei is, hiszen sosem tudja levetni őket teljesen, mely jelenség oka épp a személyesség. Ahogy már a bevezetőben is említettem, épp ez teszi mindannyiuk vizsgálatát szükségessé egy életmű elemzésekor. Az aktivitás, társadalombeli szerepvállalás vagy a művészetről alkotott kettős természetű kép minden elemét, mely megjelenik Baka Istvánnál, nehezen lehetne egyetlen alteregóba, egy Liszt Ferencbe, Zrínyi Miklósba, Ady Endrébe, Yorickba vagy Sztyepan Pehotnijba sűríteni. Ebben az esetben óhatatlanul széttöredezne az „én”, és egy létezhetetlen univerzális hős jönne létre, mely hiteltelen, mivel önmagának is ellent mond, és nem tudja a különböző gondolatokat megfelelően árnyalni személyisége korlátái miatt. Ez az univerzális hős sem lenne egyenlő a költővel, bármennyire is egyedül közvetítené alkotója mondanivalóját. A költőben is egyszerre több nézőpont él, ezek váltakozása ad ki egy-egy ciklust, témát, hangulatot, és ezen nézőpontok kivetülése egy-egy alteregó. Meglátásom szerint ha ezeket az alteregókat egybe gyúrnánk, egyrészt groteszk végeredményt kapnánk, a már említett létezhetetlen alakot, másrészt ez a tett a belső szemszögeket korlátozná le, terelné őket egy mederbe, és ahogy Yorick fogalmazna, kialszik vélük a sokrétű művészet fénye örökre - „bár még az se biztos”. 14 In: Fried István: Baka István hetvenkedő katonája (a tragikus Háry János). Jelenkor, 1995/6. 15 In: Fűzi László: A költő titkai. Töredékek Baka Istvánról. Kalligram, 1997/4.
