Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1. szám - Szabó Judit Tünde: Yorick és Pehotnij Baka István két alteregójának jellemzése,összehasonlítása
Szabó Judit Tünde YORICK ÉS PEHOTNIJ, BAKA ISTVÁN KÉT ALTEREGÓJÁNAK JELLEMZÉSE, ÖSSZEHASONLÍTÁSA „ Yorick Pehotnij fogadott fivérek.” Minden Baka István költészetét ismerő ember jól tudja, hogy a szerző jelentősét alkotott a szereplírában, amely izgalmas és egyben misztikus részét is képezi az irodalomnak. Kérdéseket vethet fel az olvasókban és az elemzőkben egyaránt, amelyeknek megfejtése sokszor rendkívül egyszerű, máskor pedig csak az igazán beavatottak érthetik meg a szereplíra valós mondandóját. Szépsége mindazonáltal abból ered, hogy bár elképzelhető, hogy az álarc viselésének valódi jelentését nem is ismerhetjük meg, az értelmezés igazi kulcsát nem ismerjük, mélyen mégis magunkra és a körülöttünk zajló dolgokra ismerhetünk. A költő ilyenkor egy másik személy szerepébe bújik, áthelyezi önmagát egy másik maszk mögé, hiszen a „valódi énünk” is egyfajta maszk. Az új nézőpontból aztán felépít elénk egy teljesen új és merőben más világot, a dolgok más megvilágításba helyeződnek, új perspektívát és más értelmet nyernek, új élményvilág nyílik meg előttünk. így Yorickon és Pehotnij on keresztül is valamiféle plusz élményhez jutunk, aminek az ő karakterük a záloga. Ezáltal az izgalmas ellentmondás által olyan dolgok is könnyebben kifejezhetőek, melyeket önmagunkként nem mernénk vagy nem is tudnánk megfogalmazni és kifejezni, vagy nem nyernének ilyen mély értelmet. A szerepen keresztül tehát mégiscsak saját gondolatok és jelentéstartalmak, érzések és élmények látnak napvilágot. Rendkívül elgondolkodtató az a kérdés is, hogy az alkotó miért pont azon a figurán keresztül fejezi ki magát? Milyen többletet ad ez az ő személyiségéhez, vagy talán kevesebb annál? Követendő vagy elrettentő példa? Miért akar elbújni egy maszk mögé az alkotó, miért van szükség a szerep által nyújtott képzeletbeli védelemre? Számtalan ilyen és ehhez hasonló kérdés tehető fel, melyekre néha kész válaszunk van, néha csak sok gondolkodás után sejlik fel a megoldás, néha pedig még maga az alkotó sem érti választását. Előfordulhat az is, hogy fordítói munkássága miatt, vagy egyéb élményein keresztül kerül olyan szoros kapcsolatba egy maszkkal, hogy az szinte maga kényszeríti ki a felöltését. Az azonban a legtöbb esetben kijelenthető, hogy egy-egy vers adott pontjának megfejtése, vagyis a másodlagos jelentésre való rátalálás legtöbbször vonatkoztatható a költő jelenére vagy múltjára, hiszen bármit és bárhogyan is írunk, mindig magunkról írunk, tehát mindig van legalább egy-két olyan pont, mely „elárulja” alkotóját.
