Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1. szám - Fried István: Imagológia-komparatisztika
Fried István • Imagológia - komparatisztika 17 hatónak a kulturális felsőbbrendűségről szóló, nagyhatású téziseket, továbbá a saját és az idegen „dichotómiáját” a mentalitások, autó- és hetero-image-ok, nem egyszer reflektálatlan egymáshoz közelítésében, kritikátlanul fölvázolt párhuzamaiban hitte feloldhatónak. Egy új komparatisztikai kézikönyvvel egyetértve13 gondolom, hogy a mellőzhetetlen imagológiai kutatásnak nem célja, nem feladata (hiába is vállalná), hogy megszüntesse a különbséget a saját és az idegen között, már csak azért sem, mivel idegenen nem az ellenségest, hanem az eltérőt, a más nyelven beszélőt-írót, a más nyelvi-kulturális hagyományokból kitekintőt, a más földrajzi körülmények között élőt és nem utolsósorban a más (persze nem hermetikusan zárt) történelembe „vetett”-et kell értenünk. Idézett komparatisztikai kézikönyvünk joggal hivatkozik Madame de Staél De lÄllemagne (Németországról) című munkájára,14 amely keletkezésének krónikájához tartozik az a műfaj, amely az idegenségtapasztalat forrása (a szerzőnő két utazása német földön), és amely a franciák számára közvetíti a németség tágabban értelmezett kultúráját (a német szokások rajzát, beszámol az irodalomról és a képzőművészetről, a filozófiáról és etikáról, valamint e megjelölést adja a negyedik részben: A vallás meg az elragadtatottság), egyben a déli és a nordikus irodalom/kultúra tipológiájával szolgál, kirajzolván az európai kultúra két, egymással egyenrangú körét. Talán elsőként sugallja, hogy az eltérések, az „idegenség”-ek nem egyszerűen áthidalandók, hanem a dialógusnak mintegy előfeltételei, hiszen a saját és az idegen viszonyát nem a problémátlan integrálás, a saját pozíció feladása egy ki tudja, miféle kompromisszum révén, és semmiképpen nem a „totalizáló” meggyőzés, az „idegen” „idegenség”-ének megszüntetése és a saját rávetítése jellemzi, ugyanígy utasíttatik el a merő tolerancia (a másik csupán „eltűrése”). Ellenben a megértés, az idegen idegenként értése, a sajátban feltárandó idegen, illetőleg az idegenben esetleg feltárható saját mindenképpen az összehasonlító imagológia jogosultságát támasztja alá.15 Ehhez hozzátéve azt, hogy elsősorban írói életművek és irodalmi szövegek révén az autó- és hetero-image-ok igen sokféle változata bontható ki, a cselekmény szerveződése, a különféle nyelvi és kulturális hagyományok képviselői mint szereplők, valamint a regénynyelv rétegződése (a „regény mint a nyelvek rendszere”) az imagológiai kutatás és a szorosabban vett irodalmi elemzés egymásra vetíthetőségét, egymásba játszását teszi számunkra lehetővé. Talán nem haszontalan, ha ebből a szempontból kíséreljük meg értelmezni Miroslav Krleza Zastave (Zászlók) című alkotását.16 Annál is inkább, mert Krleza külön13 Angelika Corbineau-Hoffmann: Einführung in die Komparatistik. Berlin 2004.2 195-197. 14 Uo: 74,197. 15 Nünning: i.m. 99,101. Dietrich Krusche und Alois Wierlacher (szerk.): Hermeneutik der Fremde. München 1990. 16 Miroslav Krleza: Zastave. Sarajevo 1979. Knj. 1-5.
