Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 4. szám - Sebők Melinda: Babits az amerikai irodalom áramában
36 Új Dunatáj • 2010. december A lírai szubjektum helyzetének költeményen belüli változtatása, a filmből vett montázstechnika, a szabadon áramló verssorok gondolatritmusának ismétlődése, az észlelés igéinek egyes szám első személyű gyakori használata a korai avantgárd irányzatok sajátsága, melyekre Babits lírájában is találunk példát. Az én metamorfózisa (Örült vasak és kaik acélok), a film állóképeinek pergetése (.Mozgófénykép), a szabadvers belső ritmusra épülő prozódiája [A titkos szél), az én észleléseinek felsorolása (szimfónia az írógép előtt) whitmani ihletésű költői gyakorlat. Babits „introvertált, kényszeres depresszióra hajló, szorongó, ugyanakkor mindig tökéletességre törekvő költő”13 volt, ki állandóan félt a kudarctól, ezért világirodalmi elődeihez fordult segítségért, hogy versei elég érdekesek és a klasszicista igényesség elve mellett is újszerűek legyenek. Babits első köteteiben sokféle verstípust kipróbál: már az 1909-es kötetével a lírai ént multiplikáló, a versírás technikájának széles palettáját ismerő költőként lép a magyar irodalom színpadára. A világirodalom görög, latin, francia, német, angol és amerikai mintái festik a Levelek Iris koszorújából című kötet minden versét olyan színessé, mint a szivárvány színei. Babits változatos, különböző kultúra tájain barangoló költő, ki felfedezi magának az európai és az amerikai irodalom szépségeit, hogy aztán ezt a gazdag műveltséganyagot beépíthesse saját művészetébe. Babits - kinek könyvtárában rendelkezésre állt Aiken Conrad American Poetry és Modern American Poets New York-i kiadású gyűjteménye; Walt Whitman Leaves of Grass kötetének londoni kiadása; Edgar Allan Poe Poems and Essays / Tales még 1884- ben megjelent leipzigi kötete valamint a The Bells and Other Poems című könyv - az elkészített fordításokon kívül több írást is olvasott eredetiben amerikai szerzőktől. Mikor 1930-ban Conrad Aiken Modern American Poets című antológiáját ismerteti a Nyugatban felfigyel Emily Dickinson apró költeményeire, Anna Hamstead Branch metafizikájára, Anny Lowell modern érzelmességére, Robert Frost pesszimizmusára, Vachel Lindsay könnyed zeneiségére, Wallace Stevens furcsa versfüzéreire, William Carlos Williams himnuszaira és T. S. Eliot, az amerikai „strangeness” dekadenciájára. Babits elismeri ugyan, hogy az amerikai líra igen változatos és jelentékeny költőcsoportját képviselik ezek a művészek, mégis az igazán nagy mestereit méltatja ebben a tanulmányában is: Edgar Allan Poe-t és Walt Whitmant. Poe-t, mert „ez a név jelenti az amerikai líra szellemének sajátos menekülését valami dekadens légiességű álomvilágba s dekadens finomságú formajátékokba”; és Whitmant, ki „az amerikai élet realitását emeli (a maga prózai nyelvén s mentül kevesebb formai alakítással) magas költészetté”.14 Babitsot tehát legfőképp Poe fantasztikuma és Whitman modernitása ragadja meg, mi két külön színfolt azon a költői úton, melynek kezdetét Amerika felfedezéséhez hason
