Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 4. szám - Kelevéz Ágnes: Egy filológiai talány megfejtése: Görög betűk és arab számok összefüggése Babits Angyalos könyvében
Kelevéz Ágnes • Egy filológiai talány megfejtése 15 élte túl. Egy valami kétségtelen, ha azokat a forráselemző munkákat vizsgáljuk, melyek Arany műveiben az eposzi hatást elemezték, akár az 1928-as Trencsény Károlyt, akár az 1933-as Csengery Jánost, akár az 1953-as, kritikai kiadást készítő Voinovich Gézát említem, a Keveháza tekintetében Babits szövegösszefüggéseket feltáró kutatásai korábbiak és összehasonlíthatatlanul a leggazdagabbak. Hiszen az általános megjegyzéseken kívül Trencsény hét, Csengery három, Voinovich pedig egy konkrét párhuzamot említ csak a Keveháza esetében.26 Tanulságos a hivatkozások énekek szerinti megoszlását számba venni. A legtöbb példát (22 hivatkozás) a 16. énekben találja Babits, mely Patroklosz csatáját és halálát írja le, a második legtöbbször idézett ének a 17. (16 hivatkozás), melyben Meneláosz vezetésével Patroklosz teteméért folyik a harc; harmadik helyen áll a 15. ének (14 hivatkozás), mely a Hektór vezette csatát írja le, amikor a trójaiak a hajókig űzik vissza a görögöket. Babits 8-8 példát gyűjt össze a 21. és 24. énekekből, az egyikben a folyóknál zajló harc leírása szerepel, a másikban Hektór tetemének kiváltása. Összesen tehát 96 példát gyűjt össze az Iliász 16 énekéből és 2. példát az Odüsszeia 10. énekéből. Az énekek sorrendjében a hivatkozások száma a következő: Iliász 1. ének 2; 2. ének 3; 3. ének 1; 4. ének 1; 6. ének 2; 8. ének 2; 7. ének 1; 9. ének 1; 14. ének 1; 15. ének 14; 16. ének 22.; 17. ének 16; 20. ének 6; 21. ének 8.; 22. ének 1; 23. ének 6; 24. ének 8, illetve az Odüsszeia 10. ének 2. A nagy csatajeleneteket tartalmazó énekekből gyűjti tehát Babits a legtöbb példát. Az az elmélyült kutatás, mellyel Babits feltárja a lehetséges összefüggéseket Arany Keveházája és Homérosz Iliásza, között, természetesen nem öncélú filológiai adatgyűjtés, hanem sokkal inkább egy saját maga számára végzett, lélegzetelállítóan izgalmas, kitartó nyomozás, mellyel Arany múltidéző módszerét, a klasszikus eposzi közvagyon költői birtokbavételének titkait akarja kifürkészni, hogy a szinte detektívi alapossággal tanulmányozott mesterfogásokat elleshesse, megtanulhassa, alkalmazhassa. A most megfejtett utalásjegyzék alapján bátran állíthatjuk, hogy a világirodalmi hatások mellett, a szakirodalomban sokat emlegetett Leconte de Lisle és Swinburne hatás mellett, Arany János antikvitáshoz való viszonya is meghatározó volt számára. Alapos jegyzéke nemcsak a görög és a magyar szerző átfogó ismeretéről tanúskodik, hanem arról is, hogy Babits milyen fontosnak tartja feltérképezni Arany homéroszi rájátszásainak összefüggéseit, hogy megismerve azok mélységét mintegy mintaként szem előtt tartva módszerét, ő is hasonló tudatossággal dúsíthassa ráutalásokkal saját szövegeit. Fogarasi görögös korszaka előtt is jellemző Babitsra, hogy verseiben a nyílt és a burkolt idézetek, a rájátszások a mű egészét meghatározó stíluseszközzé, a kompozíció fontos elemévé válnak. 1908 és 1911 között fogarasi tanulmányainak eredményeként költészetében
