Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1. szám - Nagy Janka Teodóra: A Duna mente népének ártéri gazdálkodása
84 Űj Dunatáj • 2009. március a fokon kivezették és szétterítették a vizet, mintegy megakadályozva ezzel a folyó veszélyes felduzzadását. Az ártérbe alulról bevezetett víz szintje rombolás nélkül, lassan emelkedett, majd apadáskor ugyanezen az úton a kiásott csatorna visszavezette a vizet a főmederbe. Az ártérben a megújuló rétek, legelők, gyümölcsösök, a fokok adta hal tömege a természeti és természetföldrajzi erőforrásokat maximálisan felhasználó összetett, gazdag, komplex gazdálkodást tett lehetővé. Andrásfavy Bertalan tanulmánya máig egyedülálló részletességgel és sokoldalúsággal ismertette meg ezt a tevékenységet a történeti néprajz eszköztára segítségével. Több mint három évtized után került sor a mű második, átdolgozott kiadására az Ekvilibrium Kiadó jóvoltából. A kötet megtartotta az eredeti munka szerkezetét, jegyzetapparátusát, kép- és térképanyagának többségét. A már ismert ábrákat azonban átdolgozva, a korábbinál jobb minőségben, és a gondos szerkesztésnek is köszönhetően a szöveghez jobban illeszkedően láthatjuk viszont, sőt számos új és archív felvétel, térkép teszi még szemléletesebbé az új könyvet. Az előszóval és a Magyar Tudomány hasábjain megjelent, az ártéri gazdálkodás jelentőségét összefoglaló tanulmánnyal válik teljessé az a kép, amelynek az alapját jelentő, gazdag, leíró jellegű anyagot a szerző már több mint három évtizede közreadta. A leíró és értékelő, összefoglaló részek megfogalmazása között évtizedek teltek el. A felvetett kérdés megválaszolása érdekében megtett emberi és kutatói útra világít rá Andrásfalvy Bertalan a korunkban - s jövőnket illetően is - különösen megszívlelendő gondolattal: „Fél évszázad vizsgálódásai után bizonyossá vált, hogy a vízrendezések előtt, az ártérben élő népesség ... a természeti környezet sokoldalú kihasználásával, vagy helyesebben, a természettel való együttműködéssel, szükségleteit jobban ki tudta elégíteni, mint később, az egyoldalúvá váló szántóföldi műveléssel, gabonaáru-termeléssel.” Adatai szerint például Madocsa a középkor folyamán árteres határa közepén sem volt elszigetelt, félreeső hely. Beletartozott a Duna menti, művelt, polgárosodás útjára lépett, iskolázott mezővárosok és falvak, a magyarországi protestantizmus korai közösségeinek sorába. A történeti néprajzi kutatások adataitól függetlenül az újabb régészeti feltárások is egy rendkívül gazdag, színes világról adnak képet a Duna mentén, melynek egyik pillére a természeti javak bőségére alapozott árutermelés lehetett. A Madocsával szomszédos Bölcskén például 1995 őszén 213 db 16-18. századi sírt eredményező régészeti leletmentés során a mezővárosi lakosság meglepően gazdag - zömében a törökkor mindennapjairól adatokat szolgáltató - tárgyi hagyatéka került elő.
