Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 4. szám - Kelemen Elemér: Heinrich Rudolf élete és munkássága
Kelemen Elemér: Heinrich Rudolf élete és munkássága 85 Az igazi fordulópont életében az 1947-es esztendő. Ekkor kérték fel és bízták meg a Tolna megyei Tamási nagyközség újonnan létesített gimnáziumának vezetésével. Ezt a munkakört, amint erre később még visszatérek, 1968-as nyugdíjazásáig, huszonegy tanéven át töltötte be. Ezt követően még egy évig dolgozott óraadó tanárként. Súlyos betegség után 1977-ben hunyt el Budapesten, s - kívánsága szerint - a rákoskeresztúri temetőben nyugszik. Néhány személyes emlék 1951 és 1955 között - embert próbáló időszakban - voltam a tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium diákja. Egyetemi tanulmányaimat követően pedig - 1959-től - Dombóvárott kezdtem magyar-történelem szakos tanári pályámat. Heinrich Rudolfról diákként és pályakezdő tanárként egyaránt őrzök emlékeket. Az 1951/52-es tanévben - elsősként - rendhagyó körülmények között, egy sajátos szervezésű franciakurzus - összevont tanulócsoport? nyelvi szakkör? - növendékeként találkozhattam egy rendkívüli franciatanárral. A meglehetősen népes csoportban vegyesen voltunk a különböző évfolyamokról, és mindenben - szóismeret, nyelvtan, beszédgyakorlatok - folyamatosan versenghettünk egymással. Könyvtáramnak ma is becses darabja Victor Hugo 1793 című regénye, amit - a „francia szóismereti verseny nyerteseként” - sajátkezű bejegyzésével, aláírásával kaptam a tanév végén. Ennél is maradandóbb emlék azonban ezeknek a franciaóráknak a minden didaktikai formalizmustól mentes életszerűsége, modernsége, hiszen a különböző élethelyzetekhez kapcsolódó, élő nyelvhasználat állt a „kiscsoportos foglalkozások” középpontjában. Sajnos, mindennek csakhamar vége szakadt. Évekkel később kaptam rá „történeti” magyarázatot: abban az időben - 1951-1952-őt írtak - nem számított kívánatosnak egy „imperialista” nyelv tanítása-tanulása... A másik diákköri emlékem pályaválasztásommal is összefügg. Az 1954-1955-ös tanévben (negyedik osztályosok voltunk) ő vette át - egymást váltó, különböző felkészültségű és szemléletű elődeitől - a magyarórákat. A negyedikes tananyag, majd az érettségi tételek kidolgozása, számomra legalábbis, felért egy egyetemi előkészítővel. Nemcsak világos áttekintést, tájékozódást jelentő, rendszeralkotó szintézis volt, hanem - mellesleg - kitekintés az irodalom korabeli tabutémáira, valamint a képző- és a zeneművészet tanulmányainkon kívül rekedt világára, példának okáért a Nyugat költőire-íróira, a francia impresszionistákra vagy Bartók Béla zenéjére. A mozaikszerű emlékképek mögött egyre markánsabban rajzolódik ki számomra az ember karakter: a pedagógus mélységes humánuma, a külső megjelenésben és
