Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 4. szám - Töttős Gábor: Hollós László - kettős tükörben
82 ÚJ DUNATÁJ • 2009. DECEMBER vwmról nem szólok, mivel ezek Szekszárd mellett nagyobb tömegben nem teremnek, csak kisebb mennyiségben fordulnak elő, és sohasem kerülnek piacunkra. Ámbár vidékünknek sok ehető gombáját nem árulják, mégis Szekszárd piacán 60 faj gombát láttam tíz év alatt. Kecskemét piacán meg húsz év alatt csak 12 fajt. Ezt a körülményt örömmel írom földijeim nagyobb gombaismeretének javára. Nálunk, ahol a gombát mesterségesen nem tenyésztik, a gombaszedés a szegény ember keresetforrása. A földtelen ember mások mezőin, erdeiben szedi az előtte ismeretes ehető gombát, és a minden befektetés nélkül kapott eme tápláló eledelt a piacra viszi. A vadon termő gombát, a természetnek ezt az önként nyújtott adományát a szegény ember kénytelen inkább kihasználni, szedésével jobban foglalkozni. Ezért egy város gombapiaca nemcsak a vidék gombagazdaságának, hanem még inkább a szegény emberek ismeretének, élelmességének a tükre.” Vajon megfigyel, leír, továbbad ilyesmit az, aki morózus és embergyűlölő? Az, aki a Clitocybe ziziphina - figyelmeztetése ellenére történt - felhasználása után nem azzal dicsekszik, „előre megmondtam”, hanem a szakirodalomból kimutatja: „igen jó hánytatószer”. Átvitt értelemben is figyelmes. Mivel a gazdákat, főleg szőlő- és gyümölcstermesztőket érinti a legtöbb mikroszkopikus gomba kártétele, nem mulasztja el a növényvédelmi tanácsadást: mit kellene elégetni, köztesgazdaként irtani, mivel, mikor ajánlatos permetezni. Vajon hol lenne ennek több értelme, mint éppen az országos gazdatalálkozón, ahol a kötetet bemutatta 1933-ban! Szokatlan előzékenység egy magának valónak gondolt tudóstól... Csak éppen azok nem vették észre, akiknek szánta. Még hozzáértőnek mondott újságok is azt írták és hitték: szinte nevetséges, ahogy a könyvet kiállítja - hiúságból. A kormánypárti Tolnamegyei Újság közölte az összes díjat, sőt a jóval szerényebb elismerő okleveleket, vagyis a részvételért járó formális elismeréseket is. Az ekkor ért méltánytalanság nyomán megvívja utolsó hírlapi vitáját. Ott, a kiállításon, idegenek előtt nem tette szóvá, hogy rá rajzszögezték a tudományos értékű műre az elismerő oklevelet, de a kisgazdapárti Tolnamegyei Elirlapban megírta egy év után, hogy a mai napig sem kapta meg „a Mari néni csirkéinek is járó” dicsőséget. A Tolnamegyei Újság - saját, eredeti közleményét meghazudtolva - túlzott érzékenységgel vádolta a tudóst, mondván, aranyérmet kapott, nem elismerő oklevelet. Ezt az utólagos gazsulálást persze visszautasította, lemondott róla. Még évekig járja a piacot, ingyenesen vizsgálja a gombákat. A vallással szemben a természet fenségét hirdető tudóst ekkor éri - a Béla téri templom mellett, a kofák között - az az otrombaság, hogy miközben éppen az ehető és mérges gombákat vá-
