Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2009 / 4. szám - Komáromi Gabriella: "Iskoláim egykoron" (2.)

52

Új Dunatáj • 2009. december

Bármennyi felejthetetlen kamasz öröm lehetett ezekben a szekszárdi években, nem éltek gondok nélkül ezek a gyerekek. A szekszárdi gimnázium sose volt az elitek iskolája. Nem egy diák úgy tanult, mint Móricz regényében Nyilas Misi. (A nyolc testvérével árván maradt Böjthe Bandi tizenöt éves korától eltartotta magát. Bubori Gyuri a vakációban kapált, zsákolt, vagont rakott ki, cséplőellenőr volt.) „Az egész iskolásdit csak úgy lehetett megcsinálni, ha mi gyerekek is dolgoztunk. - írta Lázár Ervin. A teljes nyári szünetet cséplőgép mellett töltöttük. Amikor Sárszentlőrincen kiadták az ukázt, hogy a munkát el kell végezni, apám odaküldött a nyolcvanesztendős Molnár néni helyett. Tizenkét éves voltam. Elképzelheted azt a cséplést! Lement a tenyeremről a bőr, még évek múlva is valami csiklandást éreztem a lábujjaim között, míg meg nem találtam a »tettest«: egy toklászt (...) Hát így ismerkedtem én a kalászosokkal...”23 Bárki furcsállhatja, a gimnazista Lázár Ervin a cséplések idején ismerkedett meg Reymonttal. Gépellenőr voltál...? - kérdezte Bertha Bulcsu. - Dehogy... Hol mint zsákos, hol mint szalmahordó vagy adogató dolgoztam. Váltottuk egymást. Megtaláltam az állami gazdaság könyvtárát, egy beszögelt szekrényben. Felfeszítettük. Úgy adódott, hogy én Reymont Parasztok című regényét loptam el. Akkor elhatároztam, hogy eredetiben, lengyelül is elolvasom. Az egyetemen aztán fel kellett venni egy pótnyelvet. A lengyelt választottam.”24 Egész életében „hosszú távon lovagolt”, amit a kamasz Lázár Ervin álomként dédelgetett, azt a felnőtt vagy sohasem adta fel (megtanult lengyelül), vagy valahol az ábránd közelében maradt.

A gimnazista diáknak volt egy titkos szenvedélye: verseket írt. Több és komolyabb volt ez a szenvedély annál, minthogy csak úgy megemlítsük a szekszárdi évekről szólva.25 E nélkül a titok nélkül is elég bonyolultak ezek az évek. „A gyermekkor, a kamaszkor helye, azt hiszem, egy kicsit mindig kétértelmű hely marad. - írta Mészöly Miklós. - Még ha olyannak tudna is megmaradni, amilyen volt, akkor is megszűnik. (...) Aztán vagy mint paradicsomra, vagy mint álparadicsomra emlékezünk vissza rá, ahonnét szerettünk volna kiűzetni.”26 Lázár így írt erről a talányos kétértelműségről: „Ingóbingó, elmosódó szép világ. Vagy csúnya, szorongásokkal teli?”27 Az életében volt egyszer egy szekszárdi Garay János Gimnázium, ahol az ötvenes évek viszontagságai és a serdülőnek túl kemény konfliktusok ellenére is jó volt élni, kamasznak lenni és egy nagy titkos szenvedéllyel költőnek készülni. „Szívem legmélyén érzések csíráznak, kifejezni tán még nem tudja a Szó, de ők nőni, termeni [sic!] vágynak, hogy Alkotás legyen belőlük s Alkotó.” - írta egy iskolás füzet utolsó lapjára, és be is keretezte. Tizenhat éves volt. Csupa nagybetűvel akart valakivé lenni.