Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 4. szám - Komáromi Gabriella: "Iskoláim egykoron" (2.)
Komáromi Gabriella • „iskoláim egykoron” (2.) 49 fordulat, hogy öreg korában egy téli túrán szerzett tüdőgyulladás okozta a halálát.) Ki tudja, hogy Lázár később gyalogosan átvág-e az országon a középiskolai kerékpáros túrák élményei nélkül? A kapcsolatuk Pataki „Jocóval” nem ért véget az érettségivel. Esztendő múltán az egyetemista Lázár Ervin - mint az iskola volt kiváló diákja - vendége volt a II. B. osztálynak. A meghívó az osztályfőnök, dr. Pataki József volt. Nagyon szerették Bodonyi Ferencet is, akit - ki tudja, miért - Cicerónak becéztek. A garays kamaszok lelkesen énekeltek a kórusában 1948-1959-ig. Híres kórusa volt a gimnáziumnak. És irigylésre méltó kulturális élete. Máig él a teadélutánok emléke. Az „éberség” jegyében ezek miatt gyakorta feljelentették a gimnáziumot. Titokzatos volt, vajon miért ennyire vonzóak ezek a programok. Mit csinálhatnak a diákok a lefüggönyözött ablakok mögött? Verset mondtak, zenét hallgattak, Létay tanár úrral sakkoztak, pingpongoztak, az iskola könyvtárában olvasgattak. A szekszárdi diákévekre visszagondolva írta Lázár: „Emlékeimben meghatározó erő: egyfelől a Rákosi-rendszernek ez a legkeményebb időszaka, másfelől pedig ez olyan erényeket engedett csillogtatni néhány tanáromnak, hogy most is nagyon nagy szeretettel és tisztelettel gondolok rájuk.”17 A „kiváló” diák bizonyítványának lapozgatása jó ideig semmiféle csalódást nem okoz. Az első osztályban kapott év végi bizonyítvány jeles. (Csupán oroszból és matematikából volt négyese, valamint magatartásból.) A második és harmadik osztályban (ez utóbbiban fél évkor is) színjeles. A magatartása hol példás, hol jó, de a harmadik osztály év végi bizonyítványában: „tűrhető”. Ennek a „tűrhetőnek” története van, és a ma már alig hihető sztorik közé tartozik. A 17 éves diákot tanári bíróság elé állították. Az ügyet Miszlai István, a kollégiumigazgató „fújta föl”, holott nemcsak sárszentlőrinci volt, de félig-meddig rokon. Kegyetlen merevséggel bánt a diákokkal. A legmindennapibb büntetésnek a kimenőmegvonás számított. Halmozódott. Volt olyan, akinek már októberben elfogyott minden perce, azaz júniusig semmi csellengés. Ez a kollégium túltett az Abigél Matulájának szigorán. Lázár Ervin csak késett egyszer, és az okból „bűnügy” lett. Semmiben nem volt híja a tárgyalási ceremóniának. így emlékezett rá: „(...) nemszeretem igazgatóm, H[orvay] Árpád azt kérdezte tőlem: »Hogy hívnak?« Mintha bizony nem tudta volna. A nagy Z. milyen látványosan ellenem fordult. Pedig jól tudhatták, nem csináltam semmi olyast, ami ezt az ócska, megszégyenítő tortúrát előidézhette volna. Tanári bíróság. Egyedül Kupec nyilvánította ki, hogy leszarja az egészet. Szalonnát, kenyeret tett maga elé a tanári bíróság asztalára és evett. Miközben én konokan nem vallottam be, ki volt az a lány, akit kollégiumi szilencium alatt elkísértem litániára. Nagy bűn volt, igaz? Méltó arra, hogy álkommunista igazgatóm az évzárón tartott beszédében külön kitérjen rá, hogy két
