Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 2-3. szám - Töttős Gábor - N. Horváth Béla: Milleniumi irodalmi gyűjtemény
Töttős Gábor - N. Horváth Béla • Milleniumi irodalmi gyűjtemény 45 Halmaidat koszorúzza borág, koszorúzza tetődet Százados erdőség; köztök, mint égi maradvány, Nyúlnak el a völgyek, fiatal szépséggel igézők: Ott mikor elfáradt testem nyugalomra hanyatlik, Lelkem az ifjúság képét öltözve magára, Ábrándozva bolyong egyedül a csörge pataknál, S szárnyain ismét a szerelemnek hordja bilincseit, S hordja szelíd kötelét az elomló szőke hajaknak. Álmaiból virradnia, haj! mért kelle; miért kell, Megsiratott szép völgy! szemeimtől messze maradnod, Hogy soha több víg hang dallód ajakára ne keljen, És legyen a dalban minden szava, mint szive oly bús? De te nevezve maradsz kedvemben, búmban egyenlőn Legkésőbb napomig, s mely tájadon őrzi regéit, Állni fog emlekeim közepett a széplaki bús rom. Garay János Vezérhang az Árpádokból (Részlet) Sötét enyészet néma éjjelében Temetve fekszik a hajdan kora; A bajnok alszik a föld mély ölében, Ki tudja merre hamvad hült pora? Sírjára, mert nem tudja senki, hol van, Nem hull a bánat könyje szent titokban... Az elnyugodt nap bíbor fellegében Elvész a fény vakító aranya, A félhomály bájt hint el a vidéken, S szebben ragyog fel a táj alkonya: Ekkép a múltnak tisztes fátyolában Saját varázsban szebb, saját világ van! A fény ragyog, de nem vakít tüzével, A seb biborfolt, vére megszűnik; Nagyság, erény, úgy a bún és a tévely, Sallang és cifra nélkül feltűnik.
