Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 2-3. szám - Töttős Gábor - N. Horváth Béla: Milleniumi irodalmi gyűjtemény
Töttős Gábor - N. Horváth Béla • Milleniumi irodalmi gyűjtemény 39 Temesvári Pelbárt „A magyar középkor legjelentősebb író-prédikátora, egyúttal az egész kései kolostori irodalom legnagyobb alakja” - írja Temesvári Pelbártról A magyar irodalom története. Sokan azt is állítják róla, hogy ő volt hazánk első Európában is ismert és olvasott irodalmára. Az 1440 táján, valószínűleg Temesváron született Pál, aki szerzetesként a Pelbárt nevet vette föl, 1458-ban kezdett a magyarok által igen kedvelt krakkói egyetemen, öt év múlva borostyánkoszorús: a baccalaureatusi, vagyis a kisebb doktori fokozatot szerezte meg. Húsz évig csöndes szerzetesi életét élte a ferencesek között, illetve csak szerette volna azt élni: megakadályozta ebben a pestisjárvány. Súlyos betegen került Ozorára 1480 körül, de szívós szervezete legyűrte a kórt. V. Kovács Sándor értékelése szerint: „Pelbárt maga sem értette, miféle erő ragadta ki őt a halál torkából, mégis meg volt győződve, hogy a végveszedelemben Máriához intézett imái segítették őt talpra állni.” Nem elégedett meg a szokványos hálaadással, hanem íróvá lett. Beszédei, példázatai szerte Európában több kiadást értek meg még életében. Érdemes idéznünk (Vásárhelyi Judit fordításában) Hordószavak című történetét, mely hajdan megyénkben közkeletű lehetett: „Báta városában történt, amikor egy barát, versengésből egy hordón állva prédikált, egy sípos vitatkozni kezdett vele a piacon, és kölcsönösen és nyilvánosan gyalázták egymást. A fortélyos sípos ájtatosságot tettetve odalépett a hordóhoz, és titkon, köpenye alatt elvágta a hordót összetartó kötelet. Akkor a szónokló lábával erősen a hordóra dobbantva így szólt: - Itt süllyedjek el, ha nem igaz az, amit mondok. Erre a hordó dongái ledőltek, és ő beleesett a hordóban levő borseprőbe. így szokták megtréfálni az ördögök a gyalázkodókat, akik, amíg rágalmaikat bizonygatják, hirtelen halállal a pokol söpredékébe esnek”. Az 1504. január 22-én Budán elhunyt szerzetes személyében az első tudományos borszakértőt is tisztelhetjük megyénkben. A bor tulajdonságai és minősége címmel alapos tanulmányt írt, amelyben például kifejti (Bellus Ibolya fordításában): „...a borpince oldala vagy legalább az ablakai a hideg észak felé nézzenek, legyen a pince sötét, távol istállótól, szemétdombtól, kemencétől, szennyvíztárolótól, fagyökerektől és minden visszataszító szagú dologtól, mert a szagokat nagyon könnyen átveszi a bor”. Egyik példázatában is szellemesen használja a pincét: „Megkérdezte valaki Egyed szerzetest: - Vétkezhet-e valaki saját feleségével halálában? Erre azt mondta: - Mondd meg nekem, lerészegedhet-e valaki halálában saját borából, ami pincéjében
