Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)

2008 / 1. szám - Fogarassy Miklós: Mészöly Miklós és Polcz Alaine

Fogarassy Miklós • Mészöly Miklós és Polcz Alaine

39

nehezen szabadulunk sztereotipikus, giccsesnek is nevezhető, rávetítő késztetéseinktől; privát minta-keresésünkben magán árkádiákról képzelgünk. Nosztalgiánk hajlik arra, hogy az élet, a szerelem, a házasság megnyerő példáit kutatassa.

1961-ben ismerkedtem velük. Alaine-nel találkoztam először a lepusztult, deviánsairól ismert József utcai slum közegében, a működő Fővárosi Gyermekideg-gondozó Intézetben. A ragyogó, beszédesen nyílt tekintetű fiatalasszony az egészségügyi dolgozók fehér köpenyét hordta. Egy hosszúkás folyosó végén, kicsiny, ablaktalan helyiségben volt a rendelője. Elbűvölő helyszínnek látszott ez a vizsgálati kuckó, pedig felettébb fontos és komoly volt az ott folyó munka. Egy pszichodinamikai vizsgálati eljárás, az úgynevezett világ-teszt töltötte be a szobácskát, ami úgy nézett ki, mint egy játszóház. (Külföldi, szakirodalmi példák nyomán Polcz Alaine adaptálta és alakította ki a teszt itthoni változatát. Singer Magdolna Partitúra címen megjelent élet-interjújában Polcz Alaine - igen szerényen és visszafogottan - beszél róla.) Mint egy varázslatos gyerekszoba, holmi kicsiny, rejtett bábszínházi vagy játékbolti raktár: a sok-sok fali polcon százával az apró tárgyak, emberkék, állatkák; a világ ezernyi dolga: miniatürizálva. A helyiség közepét jókora asztal foglalta el, rajta homokkal teli, nagy terep-tállal. Ebbe rakosgatták ki a gyerekpáciensek a saját „világukat”. Tetszés szerint válogatva a polcokon lévő holmikból. Imádtak persze oda bejárni, néha még be is szöktek. Mindez persze hatott az egykori fiatalemberre - a pszichológus-aszszony közvetlen, szép személye, a világ-teszt különleges atmoszférája.

Máig eleven a következő benyomás is, amivel a Városmajor utcai otthonuk először fogadta a belépőt - nyíltságuk, megelőlegezett bizalmuk, természetes kedvességük ragadott meg. Miklós negyven, Alaine harminckilencedik éves volt. A Sötét jeleket ismertem az írótól, akinek akkoriban kezdett fehéredni az üstöké; voltképpen Alaine, a felesége mutatott be neki. Öltözetük képe maradt meg élesen. Mindketten egyforma szabású, villámzárral csukódó, sárgásfehér, nyers gyapjúból kötött kardigánt viseltek. Ikrek szoktak így öltözködni. A nagy műteremszoba színes vásznakkal, szőttesekkel, cserepekkel, a szoba falain népies ikonok és ikonszerű, modern festmények - de ez csak háttér, elmosódva. A megkettőzés, meg a gyapjúholmi ritka natúrja keltett bennem erős hatást a nejloningek meg az orkánkabátok akkori világában? Nem tudom. A kötésgyapjút talán az asszony vette egyik erdélyi útján, egy ottani, talán kolozsvári piacon? Vagy a hegyek közt, csobánoktóP. Csakhogy effajta kérdések is később támadhattak. Amikor a Pontos történetek, útközben, a Mészöly-epikának ez a különleges darabja megjelent, vagy még utóbb, a két nagy egységgel bővített teljes változatot olvasva. A könyv élén az író szűkszavú, fejet hajtó dedikációja: „Hálával A-nak, hogy megőrizte ezeket a történeteket.”