Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1. szám - Drescher J. Attila: Felhős horizontok - József Attila "WOLKE" című versének értelmezéséhez
32 Üj Dunatáj • 2008. március való elhidegülés emléke, (mindenesetre így emlegeti az irodalomtörténet), ismerős motívumokkal: a folyamatosan visszatérő feleség- és társkeresés gyötrő vágya, a felhő Petőfi óta elégikus képe, a természettel való egybeolvadás s az általa való megváltódás panteisztikus képzelgése, a várakozás reménytelenséggel ölelkező kínja, a saját ház, az otthon örökös hiányának felpanaszolása, majd pedig a végső kétségbeesést apró állat képével megjelenítő, jellegzetesen József Attila-i verszárlat, ezúttal egy könnyező hangya helyett az esőben ázó, magányos egérke formájában. Ezek alapján tehát elégikus kicsengésű költeményről van szó a szomorú szerelem témaköréből, ahol az elérhetetlenség jelképeként most egy elvitorlázó felhő személyesíti meg az osztályától elszakíthatatlan s szerelmében megtarthatatlan kedvest. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. A Curriculum vitae-bö\ ismerős hajdani bánat, a „váratlan csapások” jelezte kettős baleset, ti. a Mártával való, végül is kénytelen - s a jelzőre még visszatérünk - szakítás élménye és az idegszanatóriumba kerülés a motívum, utóbbi talán előbbi következményeként is. A Márta-kapcsolat története meglehetősen ismert, talán közhelyekig menően is. Eltérő társadalmi helyzetükből következően állandó veszélyeztetettségű kapcsolatukat, bár a szülők először még rokonszenwel támogatták, de sem az apósjelölt, sem a környezet nem nézte jó szemmel, főként a költői egzisztencia okán, de ez így ismét csak leegyszerűsítő ítélet. A kapcsolat „próbaidős” jellege, melyet a gazdag apa inkább kivárásos bizonyítási alkalomnak, mint elutasításnak szánt, megfeneklett a költő kétségbeesett, türelmetlen, bizalmatlan állhatatlanságán: a külföldre utazott Mártát megcsalja a későbbi élettárssal, Szántó Judittal (erről dokumentumok vallanak), ezért a szakítás - a végkifejletet tekintve tényleg a csalódott, megsértett nő, valójában azonban az érzelmeiben megbicsakló, kilátástalanságot vélő férfi részéről, s hiába érvel, könyörög, magyarázkodik és vádol már utóbb, főként hosszú, Pestről keltezett, 1928. december 15-i, Mártának írott ambivalens felhangú „szerelmeslevelében” Hamarosan itt a kapcsolat végét is meghozó karácsony, de a Judittal való ismeretség 1927-ből kelteződik... S hogy mást ne mondjunk: a Végül című vers, melyet a Márta-szerelem egyik búcsúversének tartanak, jóval megismerkedésük előtt, 1926-ban keletkezett, igaz, éppen a Mártára utaló két sor, az „egy jómódú lányt szerettem, / osztálya elragadta tőlem” utólagos betoldás, illetve változtatás az eredeti „volt alázatom, szebb és fentebb, / Gőgösebb, mint amazok gőgje” (vö.: Révai József: József Attila, 82. sz. jegyzet). S a Mióta elmentél strófái is Mártát idézik, utólag sajnálva a lehetőséget. Mivel talán szokatlan, hogy egy elképzelt feleséghez írjon valaki rajongó verseket, tanulságos is a költő állandó próbálkozása, a Petőfire emlékeztető hév az asszonykérésben. Ez a kvázi-hitvesköltészet még a költőelőd örökös házasulási szán
