Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 4. szám - Balzsa Kovács Sándor: Tanulmányok - Politika-, gazdaság-, család-, és kultúrtörténet
Balázs Kovács Sándor • Tanulmányok 87 Dobos Gyula szerkesztő tanulmányt is közöl a bonyhádi Kliegl famíliáról. A család - a Perczelek mellett - a másik jelentős Bonyhádon élt nemesi család. A levéltári források azt mutatták, hogy az egykor egységes Bosnyák, majd Kéthely birtok egy részének, valószínűleg némi manipulációval történő Perczelek általi megszerzése hosszú időre kiásta a csatabárdot a két nemzetség tagjai között. Nem véletlen, hogy miközben a megye számos nemes családja között házassági kapcsolat is kialakult, e két Bonyhádon és környékén egymás szomszédságát nehezen tűrő família tagjai egymással nem házasodtak. A Kliegl család tagjai Bátaszék felé fordultak, hosszú időn át bérelték a Bátaszéki Tereziánumi Alapítvány falvait, birtokait (többek között: Decs, Sárpilis, Alsónyék, Báta, Várdomb, Alsónána stb.) A család nemességének kihirdetésére Tolna megyében 1741. április 27-én, a döbröközi közgyűlésen, nemes Kliegl Ignác folyamodására, az eredeti nemeslevél bemutatását követően került sor. Ebben az időben a család tagjai már Tolna megyéhez kötődtek. Részben Bátaszék térségében jelentős bérelt birtokokon gazdálkodtak, részben a fiúk itt alapítottak családot. Kliegl Ignác Kun Klárát, Kliegl Antal annak testvérét, Kun Teréziát vette feleségül. A Klieglek tehát feleségeik által kerültek kapcsolatba a bonyhádi uradalommal. A szerző igen részletes feldolgozással készítette el a család nemzedéki tábláit. Ha a táblát vizsgáljuk, látjuk hogy a családtagok zömének születési vagy halálozási helye: Bátaszék, Mőcsény, Szekszárd, Mórágy, Várdomb. A szerző ezután ismerteti a család két legkiemelkedőbb tagjának életrajzát: Dr. bonyhádi Kliegl (Kun) Lajos (1896-1978 és Kliegl József feltaláló (1795-1870). Jékely Berta igen alapos tanulmányában egy kevésbé kutatott témát, az építőkultúra és a településhasználat változásait vizsgálta egy nemzetiségi, német lakosságú településen, Kalaznón. A kiváló néprajzi szemléletmódban megírt elemzés a településtörténet egy sajátos, kevésbé művelt aspektusát mutatja be. Megállapítja, hogy a 18. században Magyarországon megtelepedett németek számos olyan építészeti elem ismeretével érkeztek, melyek később új hazájukban széles körben elterjedtek. A németek által elterjesztett újdonság volt a szalmapólyás födém (vikli), a nyeregtető és a csúcsos oromfal, a mázas szemeskályha és a konyhai hasábkemence. A német telepesek részben elterjesztették a származási helyükről hozott építési hagyományokat, részben pedig elszakadtak azoktól. A fejlett építőkultúrájú telepesek hamar alkalmazkodtak az itteni körülményekhez, és a magyarországi fejlődés élvonalát képviselő építészeti mintákhoz igazodtak. A német építőkultúra az alkalmazkodás mellett a maga hagyományainak megfelelően tovább is fejlődött. E továbbfejlődés egyik látványos eredménye a 19. században az esztergált faoszlopú tornác.
