Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)

2008 / 4. szám - Bitó Z. László: Éva fiai

28

ÜJ DUNATÁJ • 2008. DECEMBER

De miért gyötröm magam? Ha egy helyben toporgok itt, sehová sem jutok.

Elindult. Talán lassabban, folytatta útját mint ahogy eladdig haladt, mert lekötötték fennhangon is kimondott gondolatai:- Ha elnyerjük is mások bocsánatát, akik ellen vétkeztünk, mire megyünk, ha magunknak meg nem bocsátunk? Ezt szolgája a vezeklés? Elhozza-e a megtisztulást a hosszú, keserves út, amelyre Urunk küldött? Új életre születhetek-e, amelyben kibontakozhat a saját Éváját kiérdemlő Káin?

Ezt a kérdést nem is kellett megválaszolnia: megadta erre a választ a szívéből áramló meleg érzés, amelyet felismert, mint boldogító reményt: lesz ereje zarándoklata befejezéséhez, amellyel elérheti a megtisztulást.- Vándorlásom során már másodszor tekint le rám a telihold: a megvilágosodás és a remény. Hosszú útra küldött Urunk, de most már belátom: szükségem volt ennek az útnak minden lépésére, hogy eljussak idáig. Hogy megszabaduljak az önvádtól és a kételyektől, hogy öcsém élete árán mentettem meg apámét. Álmomban újra hallottam Ábel még életében elhangzott szavait, de akkor miért érzem, hogy még mindig szólni akar hozzám. Talán a holtak világából másképpen látja a múltat? Vagy éppen a már ott lévők kísértése juttat minket abba a félelmetes világba? Merjem meghallgatni öcsém még mindig bennem motoszkáló hangját?- Szólj hozzám, Ábel, mondd, hogy megbocsátasz! Ez az egy szó megváltana a további vezekléstől.- Tán nem vagy gondolataid ura? Miért nem mondod ki: megbocsátok, Káin, ha ezt oly fontos hallanod - hallotta a zarándok Ábel hangján.- Ki tudom mondani, mint eddig is tudtam, de mit ér az, ha nem a te hangodon hallom.

Ezzel Káin leült egy terebélyes fa árnyékába, és elűzte gondolatait, hogy utat nyisson Ábelének.

Mindennapi útjának majdhogy felét tette meg a nap az égen, mire végül meghallotta öccse hangját:- Nem hallhatod tőlem a „megbocsátok” szót, mert nincs mit megbocsátanom. Nem vetted el életemet, mert abban a világban, amelybe beleszülettem, nem volt életem. Most, hogy benned élek és a te szemeden keresztül látom Évát, tudom: ha apámat is és téged is legyőztelek volna, őt akkor sem kapom meg soha. Mindannyiunkénál erősebb az ő akarata. Ezt akkor el nem hihettem, de azóta sokszor visszagondolok szavaidra: „Van más erő is, Ábel, mint amit a karodban érzel!” - mondottad. Te talán tudod, bátyám, mi az az erő, ami Évában lakozik? Igaz, lehet, hogy ezt is tőled hallottam vagy a te szavaid vezettek rá: az ő ereje annak tudata, hogy ő az Éva, az életadó.