Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - N. Horváth Béla: Politika és/vagy poétika
N. Horváth Béla • Politika és/vagy poétika 107 írás nem lehetett ellenére. A cikk kiváltó okai között - mint a „literáris pör történetét” feltáró Basch Lóránt írja - az „irodalmi helyzet” mellett a személyes tényezők is vannak.5 A Babits holdudvarához hosszabb-rövidebb ideig tartozó fiatalok (Szabó Lőrinc, Németh László, Sárközi György) s majd „fogadott fia”, Illyés eltérő irodalmi alkatukkal vonzották a mestert. Babits talán nem érzékelte József Attilában a figyelemre méltó különbözőséget. A Tárgyi kritikai tanulmány művészetbölcselet és művészetkritika, ami azonban nem szakítható ki abból az irodalomtörténeti kontextusból, amelyre vonatkozóan egyértelműen utal az Egy költőre. Babits Az írástudók árulása című nevezetes tanulmányban elhatárolódik a „modern »írástudódtól”, akik értelmezése szerint elárulják a Szellemet, az Igazságot: „Ő arra büszke, hogy »egynek érzi magát csoportjával« - nemzetével, fajával vagy a proletariátussal, »annak érdekeit mindenek fölé helyezi, nyíltan hangoztatja, hogy nem ismer erkölcsöt annak javán kívül, s nem is kutatja, hogy igaza van-e?” A nemzet, faj, proletariátus olyan metonomikus fogalmak, amelyek a közösségi költészetet jelölik. Azaz Bendára hivatkozva Babits felállít egy szellemi konstrukciót, amelyben egy oldalra kerül a jobb és baloldali irodalom, amely irodalmak „súlyos árulást jelentenek a Szellem princípiumával szemben”. Babits kiinduló pontja érthető és egyértelmű: „Én úgy küzdők az antiintellektualizmus ellen, mint aki magával küszködik.” A jobbra és balra álló írástudók ezt, az intellektust árulják el értelmezése szerint: „Az a készség és, hogy úgy mondjam, fegyelmezettség, amivel a modern írástudók hajlandók a körülöttünk harcoló világnézetek egyikének katonáivá szegődni - jobbra vagy balra állni - s a választott világnézetek elveinek véletlen és történelmileg lerakodott komplexumát - legalább főbb részeiben és egész összefüggésében - kritika nélkül elfogadni: úgyis csak egy újabb és eklatáns példája az »írástudók árulásának«”. A tanulmány szándéka ellenére ideológiai - mint Rába György írja. Babits ugyanis a világnézetet, a „veszedelmes világnézetet” utasítja el, mégpedig a tiszta poétika eszményének jegyében. Újra megszólalnak A kettészakadt irodalom, A veszedelmes világnézet jóslatai az „irodalom bukásáról” a „régi, nagy tiszta európai kultúra” egységének megbomlásáról a Nyugat alkonya spengleri válságfilozófia szellemiségében. Az intelligens, a művészi antitetikus megfelelői a tanulmány konkluzója szerint az ösztönös, a „vad zseni”. „Műveltség, intelligencia, műgond: már-már inkább tehertétel egy író számláján. Gondolatgazdagság, szerkezeti harmónia, zenélő verselés, tiszta és magas nyelv: az előtt a legnagyobb dicséret volt, amit egy költői műről el lehetett mondani. Ma mindez inkább gáncs; mindez csak akadálya annak, ami egyedül fontos: legmélyebb, szinte állati ösztönéletünk közvetlen és őszinte kifejezésének.” Nyilvánvaló a kétféle irodalomeszmény, s nyilvánvaló
