Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - Szigeti Lajos Sándor: "De én Uram bakád én hol vagyok?" (Emberiség az Ablaknégyszögben: Baka István szikár alakjai)
Szigeti Lajos Sándor • „De én Uram bakád én hol vagyok’ 97 tosabban alteregója szemléletébe is, amely a durva káromlás után objektívebb, de éppen ezért keserűbb egyetemes tapasztalatokról tudósít: „Véget nem ér amit e sárgolyóra / Kimért az úr s akárcsak idelenn / Kétharmaddal dönt a történelem / Fent vagy elég tán az egyszerű többség / Hogy ezt a kis világot romba döntsék”. A már idézett verszárlat pedig egyértelműen tudatosítja, hogy a szerzői én nem csak zárójelesen akart megszólalni, magára vonatkoztatja azt is, amit doppelgángerével mondatott ki, igazán eggyé újra akkor válnak, amikor - megerősítve a Hamlet-monológ szellemének, igazságtartalmának és fedezetének evokációját is - öntudatukat mutathatják meg (az úr és Krisztus által kínált halálon túli lét helyett a magukét választva), hittel, bizakodva, az utolsó sorban: „De nem ti én én támadok fel újra”. (A sor azért is érdekes, mert egyszerre hangsúlyozza az individuum fontosságát és az alteregók kettősségét az „én” megkettőzésében.) Hasonlóan formálódik meg a Yorick panaszdala is e kettősséget illetően: „Hisz együtt bűzlünk s tudom nem a testem / Világ-cellámban lelkem rothad el.” De, itt új mozzanatra is felfigyelhetünk, amely jellemző lesz az angyalversek egy egész csoportjára, attól kezdve, hogy Baka elköszön választott alteregóitól, Yoricktól és Pehotnijtól, a „fogadott fivérek”-től (Búcsú barátaimtól), mégpedig a börtön képzetének hangsúlyossá, kompozíció-meghatározó tematikai motívummá válására, ez már a halálra készülődés magatartása, melynek kialakításában sokat merített éppen a késői Babits és a kései József Attila lírájából. Itt látatóvá lesz, hogy a betegségtörténet, a szenvedéstörténet Babitsé, a Balázsolásé, de az eltávolító szatirikus gondolkodás is az, a magán „mosolygó” emberé, a Jónás könyvéé, valamint annak palinódiáé: a Jónás imájáé, de a titáni magatartás, az embernek maradni mindvégig, a maga határozta úton olvadni bele a világba magatartása mégis a Talán eltűnök hirtelen és a Karóval jöttél költőjét evokálja, ugyanis mindegyik említett versnek megírta a „párját”, ez azonban már egy újabb tanulmány tárgya lenne (lesz)! Jegyzetek 1 NAGY Gábor: „Legyek versedben asszonánc”. Baka István költészete. Csokonai Könyvtár, Debrecen, 2001.27. 2 Vö. TVERDOTA György: A komor fóltámadás titka. A József Attila-kultusz születése. Pannonica, 1998,122-129. 3 NAGY Gábor: uo. 4 NAGY Gábor: i.m. 28. 5 Nem szólt róla Nagy Gábor, Görömbei András, Olasz Sándor, Fűzi László és Fried István sem. 6 Részletesebben SZIGETI Lajos Sándor: A József Attila-i teljességigény. Magvető, 1988.180-214. 7 49 8 Részletesebben vö. SZIGETI Lajos Sándor: i.m. 188-214. 9 TÖTTŐS Gábor: Egy Baka István-vers holdudvara. Új Dunatáj, 2005. szeptember. Műközeiben, melléklet. 10 Uo. 9. 11 Itt jegyzem meg, hogy Töttős Gábor említett tanulmánya a szekszárdi kutató szemével nézve kitűnő filológiaigondolattörténeti és motivikus elemzését adta a versnek, poétikatörténeti szempontból azonban az opus interpretációja várat magára. Az bizonyos, hogy a szekszárdi konferenciák (Illyés és József Attila, Babits és József Attila, Költőnk és koruk, stb.) mottója is lehetne!
